Amelyben Erika meglehetős talpraesettségről tesz tanúbizonyságot.
Erikától hazafelé szép lassan normalizálódott a vérnyomásom, s józan fejjel végiggondolva a történteket arra jutottam, hogy nem követtem el semmi hibát, s ha elemzésem Erikáról helytálló, akkor fel fog hívni, még mielőtt nekivágnék Csehországnak.
Nagy örömömre így is történt. A terv szerint pénteken mentünk volna, s csütörtök este megcsörrent a telefonom.
- Helló cica! - kezdtem a szokásos módon.
- Nyaúúúúúúúú - folytatta szintén a szokásos módon, s ebből rögtön tudtam, hogy békülni akar.
- Mi a helyzet? - érdeklődtem.
- Én is éppen ezt akartam kérdezni. - válaszolta.
- Micsoda smalltalkot folytatunk. Jössz csehbe, vagy sem?
- Jólvan, megyek.
- Ez a beszéd!
- Azért átgondolhatnád a dolgot....
- Átgondoltam. Emlőkére szükség van.
- Nem erre gondoltam.
- Szóval nem vagy féltékeny.
- Nem. De szerintem nem ártana ha megterveznéd az utat.
- Mit kell ezen tervezni? Odamegyünk és kész.
- Persze. Aztán a mamóca vagy ott van, vagy nincs. Ha nincs, egy rakat pénzt elköltöttél, egy csomó időt elpazaroltunk, szuper. Lángelme vagy, tényleg.
Már épp kezdtem volna felfortyanni, amikor rájöttem, hogy igaza van.
- Hmmm.... Igazad lehet. De nem tudok a néniről semmit, csak hogy Kokorinban lakik.
- Írj neki levelet.
- És mit írjak a címre? Annyit tudok, hogy Kokorin, aztán kész.
- Az a te óriási szerencséd, hogy Ercsike olyan jó hozzád, hogy megnézte a térképen. Kokorin egy picuri falucska, elég lesz a néni nevét ráírni a borítékra meg a falut, aztán tudni fogják.
- Jó ötlet. Akkor először is megírom a levelet magyarul, aztán megkérem Emlőkét, hogy fordítsa le.
- Én is így gondoltam. Szerintem, amit meg akarsz kérdezni, azt kérdezd meg levélben, ha akar válaszolni, akkor válaszol, ha nem, akkor élőben se mondja el. Lehet szóba se áll veled élőben, levélben meg azért könnyebb.
- És akkor szerinted ne menjek Kokorinba?
- Szerintem felesleges. Én a helyedben hogy ha mennék egyáltalán, akkor Usti nad Labembe mennék. Végül is ott élt a csóka . .. vagy hát izé..., te éltél ott elvileg ugye...
- Nem rossz gondolat. Lehet, hogy beugrik valami. De akkor egy hétvége nem lesz elég.
- Menjünk egy hétre. Sörözünk Prágában, elmegyünk Usti nad Labembe, aztán ha akarsz, még Kokorinba is beugorhatunk.
- Hát Emlőke ebben biztosan nem lesz ebben benne. Vagy csak nagyon sok pénzért.
- Ja hogy Emlőke pénzért csinálja....
- A múltkor annyira felbasztál agyilag, hogy sok mindent nem tudtam Emlőkéről elmondani.
- Lehet kicsit félreértettem a szituációt.
- Mondtam, hogy Emlőke tolmácsnak kell. Nem örülök neki, hogy rá vagyok szorulva, több okból is, de ez van.
- Mi a baj Emlőkével? Meg egyáltalán, mi ez a lekezelő név?
- Emlőkével az a legnagyobb baj, hogy setét. És ezt most szándékosan mondtam így, mert az, hogy sötét, az nem eléggé fejezi ki, hogy mennyire agyamputált, szóval ezért mondom rá, hogy setét. De mint az éjszaka. És épp ezért aggódtam, hogy amikor erre rájössz, akkor elkezded szívatni. Általában ez az emberek első reakciója vele kapcsolatban.
- Miért tenném?
- Nem tudom. Mert nő vagy. Mittudomén... de mindenki át szokott menni ezen a fázison a környezetében.
- Szóval szívatjátok.
- Szivattuk! Ma már nem igazán érintkezik vele senki.
- De régebben szívattad..
- Nem csak én, mindenki. Ezt váltja ki az emberekből. Mondjuk a legtöbbször észre se veszi.
- Na jó, hagyjuk.
- Amúgy meg Emlőke igencsak anyagias.
- Mennyire?
- Hetvenezerért hajlandó fordítani nekem.
- Basszus, annyiért megtanulok én csehül.
- Jól van na. Szerintem egy hivatásos még drágábban csinálná.
- Cserébe nem fordít félre.
Erre nem tudtam mit mondani. Ugyan bíztam Emlőke nyelvtudásában, de ugye eleve nem szlovákról volt szó, hanem csehről, másrészt Emlőke tényleg setét mint az éjszaka, harmadrészt meg valójában nem tudtam, hogy mennyire tud szlovákul, csak feltételeztem, hogy eléggé, mert hát ott nőtt fel.
- Figyelj, ha tudsz jobbat, akkor szólj.
- Szerintem a levelet inkább fordíttasd le egy hivatalos fordítóval. Ha tényleg ennyire sötét a csaj, akkor félre fogja érteni a felét, s elvész az információ.
- Hmmmm....
- Aztán valami fedősztori is kellene, hogy miért akarsz ennyit tudni Gromekről.
- Ezt már kitaláltam. Azt fogom írni, hogy hogy Gromek egykori barátnője az én anyukám, és hogy megírom anyukám biográfiáját, és ebbe ugye bele tartozik Gromek is.
- És tudod, hogy hogyan hívták a barátnőjét? Meg hogy egyáltalán volt-e neki?
- Nem tudom. Gondoltam improvizálok.
- Nem jó ez így. Ha nem volt barátnője, rögtön lebuksz, és akkor már nem fog veled a testvére többet szóba állni.
Igaza volt megint. Erika töprengően hümmögött a telefonba, aztán megszólalt.
- Mi az amit tudsz?
- Egy cseh családfakutató cég szedett össze nekem pár dolgot. Átküldöm a levelet. Visszahívlak öt perc múlva.
- Oké. Mi lenne ha taliznánk?
- Jó. Átjössz?
- Inkább menjünk valami helyre.
Szóval Erika most nem akar dugni - gondoltam magamban.
- Őőőőő...jó. Mire gondolsz?
- Nemtom. Te vagy a férfi, javasolj valamit.
- Amikor inni akarok, akkor a Tarajos Gőtébe szoktam menni. Ha meg enni, akkor meg attól függ, hogy mihez van kedvem. De a sznob helyeket nem szeretem.
- Legyen pizza.
- Tudod mit? Ma csütörtök van, együnk inkább csirkét!
- Miért kell csütörtökön csirkét enni?
- Mert cs-vel kezdődik. Tudod...csirkecsütörtök.
- Értem. Nagyon szellemes.
Nekem már összefutott a számban a nyál a rántott csirkecomb gondolatától, úgyhogy nem vettem tudomást a szurkálódó hangnemről.
- Akkor hova is menjünk? - kérdezte Erika.
- Az Oktogonon van egy KFC, ott találkozzunk háromnegyed óra múlva. Ja és átküldöm a családfakutató levelét.
- Oké, szia!
- Csáó bébi!
Bekapcsoltam a laptopot, és elküldtem neki a Koplacek féle levelezést. Aztán felvettem a farmerdzsekimet, meg a cipőmet, és levittem a bringámat a ház elé. Odakinn már nem volt olyan meleg, mint napközben, ráadásul az egyik nyugdíjas lakó esténként locsolni szokta a járdát a ház előtt. A lépcsőházból kilépve nagyot szívtam a friss levegőből. Egy csöpp porszag, egy kicsi betonszag, pára. A sok beton látványát némileg enyhítik a ház elé ültetett virágok, és gyümölcsfák. Na oké, elég a szemlélődésből, bicajra fel.
Hamar odaértem az Oktogonra. Tekerés közben nem igazán szoktam bámészkodni, inkább dolgokon mélázok magamban, vagy énekelgetek. Ez egyfajta kellemes transzba ringatja az embert, és közben szinte észre sem veszem, hogy tekerek mint a gép. Most is így volt, az odaúton azon morfondíroztam, hogy Emlőkét hogyan lehetne kizárni az egyenletből. Egyrészt anyagilag is megterhelő volt, másrészt olyan nagyon azért nem bírtam a búráját.
Kikötöttem a bringámat egy korláthoz, és beültem a KFC-be. Hogy fogyasszak is valamit, vettem egy pohár kólát, és amíg Erikára vártam, a telefonomat nyomkodtam.
Kisvártatva felbukkant, s a retiküljét maga mellé vágva a velem szembe levő székre telepedett. Adtam neki egy puszit, aztán megkérdeztem, hogy mit kér.
- Egy csirkés szendvics jól esne. Meg ásványvíz.
Úgyhogy vettem két csirkés szendvicst, meg egy ásványvizet, s békés falatozásba kezdtünk.
- Szóval szerintem lehet, hogy a néni férje magyar. - törte meg Erika a csendet.
- Őszintén szólva ez bennem is felmerült. - válaszoltam.
- Úgyhogy lehet, hogy nem lesz szükség Emlőkére.
- Ühüm... - nyögtem teli szájjal.
- Mikor tudsz szabit kivenni?
- Akár a jövő héten. És te?
- Meg tudom oldani. Hogy megyünk?
- Hmmmm... Egyrészt van kocsim, másrészt mehetünk fapadossal.- vetettem fel.
- Szerintem menjünk kocsival. Ha el kell menni Usty nad Labem-be és Kokorinba is, akkor az túl macerás tömegközlekedéssel.
- Egyetértek. Viszont ezt a levelírást hagyjuk. Van jobb ötletem.
- Csupa fül vagyok. - nézett rám Erika várakozásteljesen.
- Szóval szerintem az lenne a legjobb, ha mi ketten szépen elmennénk kocsival Usti nad Labembe. Aztán visszafelé felvesszük Emlőkét Prágában, ahova fapadossal kijön, és irány Kokorin. Beszélünk a nénivel, aztán uccu haza. Másnap reggelre itthon vagyunk, és nem kell szállást fizetni Emlőkének.
- Hmmmm....oké. Szerintem ehhez nem kell egy egész hét, elég lesz mondjuk szerdán indulnunk. A szerda estét Prágában tölthetnénk, meg a pénteket is. Usti nad Labem azér nem egy olyan hely, ahol az ember sok időt tölt el szívesen.
- Nem szép dolog, hogy így beszélsz a szülővárosomról. - mondtam szarkasztikusan.
- Megnéztem a neten, ez egy iparváros.
- Akkor most az van, hogy kéne szállást foglalni. Szerda és péntek estére Prágában, csütörtök este meg Usti nad Labemben.
- Ezt én vállalom. És fizetem a részemet a költségekből.
- Az az igazság, hogy ezt örömmel elfogadom. Emlőkének így is kell egy csomó pénzt fizetnem.
- Tudom, ezért mondtam.
- Rendben. Akkor én beszélek az IQ bajnokkal, hogy mi a stájsz, és intézem neki a fapadost, te meg foglalsz szállást.
- Deal.
- Deal.
Ezután elmentünk moziba.
