HTML

Novemberben meghal valaki

Van három ötletem, amiből megpróbálok egy-egy regényt összehozni, hogy legyen mit olvasni az unokáimnak, s kiélhessem kreativitásomat. Ez az első ötlet egy krimi. A második egy sci-fi. A harmadik egy misztikus naplóregény. Remélem nem nagyon olvassa senki, amíg össze nem áll a különálló ad-hoc bejegyzésekből. Azért blog, mert így bárhonnan tudom írni.

Friss topikok

Linkblog

Emlőke

2015.10.05. 13:13 Gazz

Szóval megyek Csehországba. Illetve ha Erikának is kedve van hozzá, akkor megyünk. Namost nekem Csehországról elsőre Csehszlovákia jut eszembe, Csehszlovákiáról Szlovákia, Szlovákiáról a síelések,  arról meg Emlőke, a rozsnyói lány, akit még a koleszban ismertem meg egyetemi éveim alatt.

Emlőkét elég dekoratív külsővel áldotta meg a Teremtő. Sajnos azonban a belső munkákra már nem fordított akkora gondot, magyarán Emlőke sötét , mint egy kazamata. Nem is ez a jó szó hogy sötét, mert nem elég hangsúlyos. Inkább mondjuk azt, hogy setét. Emlőke setét. Na így már jó.

Szóval vele kapcsolatban elsősorban nem a mélyenszántó beszélgetésekre emlékezünk, sem a parádés beszólásokra, vagy az elegáns riposztokra és levezetésekre, hanem konkrétan a melleire, amelyek viszont figyelemre méltóan formásak. Kétségkívül vidám perceket idéznek azonban azok a pillanatok is, amikor Emlőke megpróbált okosnak tűnni. Ezen esetek közül kettőt a koleszos társaság azóta is kaján vigyorral emleget.

Az első ilyen a Jurassic Park megnézése után bukott ki Emlőkéből, amikor rákérdezett, hogy szerintünk élő dínókat használtak-e a filmben? Mindez még egy középiskolástól is meglepően hatott volna, de egy biológus szakot végző harmadéves egyetemistától komolyan megrendítette a hitünket az egyetemi képzésben. Ráhagytuk, azóta meg nem mertem érdeklődni, hogy vajon retteg-e még attól, hogy ezek egyszer kiszabadulnak arról a szigetről....

Egy másik alkalommal Emlőke professzor asszony az olajkrízisről formálta világmegváltó gondolatait a plebs számára is közérthető szavakká, mikor is felhívta a figyelmünket, hogy nem hisz az olajkrízisben. No álljunk meg egy pillanatra! Emlőke nem használt ilyen szavakat, hogy krízis, Szóval akkor ezt a mondatot is átfogalmaznám. Szóval Emlőke felhívta a figyelmünket, hogy nem hisz az olaj elfogytában, mert például nemrég találtak olajat a szülőhelyén Rozsnyóban is. Mivel Rozsnyó hegyek között terül el, némelyek kifejezték óvatos szkepticizmusukat a hírrel kapcsolatban, mire Emlőke gyorsan közölte, hogy márpedig a hír igaz, és már árulják is a benzint a helyszínen. Erre persze szagot fogott a falka, miközben a röhögést a könnyekkel küszködve próbáltuk visszatartani, és az asztal alatt rugdaltuk egymás lábát. Tettetett naívitással kérdeztünk rá, hogy szerinte ott lefúrtak a földbe, és az olajfinomítót is ott helyben beépítették-e a benzinkútba Rozsnyón, amire Emlőke egy "persze" válasszal robbantotta a röhögőbombát. Valószínűleg azóta se érti, hogy mi volt ilyen vicces ezen, s máig azt hiszi, hogy a benzinkút meg az olajkút azok szinoním fogalmak.

Rám a legnagyobb behatást Emlőke házikönyvtára gyakorolta, amit egy látogatásom során büszkén mutatott meg, miután kiérdemeltem a bizalmát némi kis udvarlással. A könyvtár egyetlen könyvből állt. Romhányi József szerintem valahol a túlvilágon nagyon büszke arra, hogy a Szamárfül című gyerekeknek szánt műve ilyen kimagasló hatást gyakorolt Emlőke általános műveltségére, amely nem nagyon lépte túl eme könyv határait.

Na szóval egyértelmű, hogy Emlőkét elég ritkán hívja bárki is a tudása miatt, most viszont úgy nézett ki, hogy nekem mégiscsak ezt dobta a gép. Emlőke ugyanis - szlovákiai magyarként - jól beszélt szlovákul. Márpedig aki szlovákul beszél, az a csehet is megérti, úgyhogy ő volt az én emberem. 

Az ösztönzés sem jelentett gondot, egy percig sem. Tisztában voltam vele, hogy Emlőkét a legkönnyebben nagy címletekkel lehet elkápráztatni, úgyhogy innét kezdve már csak az volt a kérdés, hogy megér-e nekem ennyit Pavel Gromek. Miután a Koplacekékkel való együttműködés sem volt éppen két fillér, kicsit szívtam a fogam a projekt pénzügyi részét illetően, de végül elkülönítettem rá egy jelentősebb összeget...

Ezek után már csak annyi volt hátra, hogy megtaláljam Emlőkét. A facebookon szerencsére ez elég könnyen ment. A férfiak hamar leveszik, hogy mennyire egyszerű teremtés, így nem ment férjhez, ergó a nevét se változtatta meg. Ráírtam, visszajelzett, úgyhogy gyorsan csetelésbe is bonyolódtunk.

- Szia Emm! (ez volt a kollégiumi beceneve)

-Szia! De régen hallottam rólad. 

- Jól nézel ki a profilképeden. (pontosan tudtam mit szeretne hallani)

- Tényleg? Pedig csak beugrottam egy igazolványképért az utcáról. - (perszepityu, fél napig a kozmetikusnál tanyáztál előtte, ezt lefogadom)

- Szóval az a nagy büdös helyzet, hogy Csehországba készülök, és kellene nekem egy tolmács.

- ???

- Rád gondoltam. Persze nem ingyen kérem.

- Én nem nagyon szoktam ilyet csinálni. -

Ez igaz lehetett, elvégre ki olyan hülye rajtam kívül, hogy őt keresné meg.

- Tudom, de csak egy hétvégéről lenne szó, és adnék érte hatvan rugót.

- Nekem nem kell rugó.

- Hatvanezer forintot.     

- Wow!

- Hozlak, viszlek kocsival, neked csak fordítani kell.

- Hát nem is tudom.

- Mit nem tudsz?

- Hogy ennyiért megéri-e a kényelmetlenség?

- És mennyiért érné meg?

- A kerek számokat jobban szeretem.

- Emm, mikor kerestél utoljára hatvanezret egy hétvégén?

- Nem mindegy? - válaszolta meglepő gyorsasággal.

Őszintén szólva felmerült bennem, hogy Emlőke esetleg pár óra alatt is megkeres hatvanezer forintot, de nem akartam nagyon firtatni a dolgot.

- Szerintem közelítsük az álláspontokat. Esetleg hetvenet ki tudok sajtolni. abból már elég szép ruhát tudsz venni. 

Ez blöff volt. Valójában halvány dunsztom se volt arról, hogy mennyibe kerül egy szép női ruha, de tudtam, hogy Emlőkénél ez beindítja a fogaskerekeket.

- Na jól van. A szállást te fizeted. - adta meg magát.

- Oké, megegyeztünk.

Ennyi volt. A szép ruha az kifejezetten olyan dolog, ami megmozgatta Emlőke fantáziáját. Na most még azt kellett kitalálnom, hogy mi legyen Erikával...

Egyáltalán nem voltam meggyőződve arról, hogy ezt a két nőt okos ötlet egy légtérbe engedni. Erika pikkpakk leveszi, hogy Emlőke agyilag alulfejlett, és a nők azért elég rendesen tudják szívatni egymást, ha kialakul az antipátia. Persze a finomabb szurkálódásokat Emlőke valószínűleg nem fogja fel, legalábbis egy ideig, de ha borul a bili, akkor mindent beterít, nekem meg semmi szükségem két duzzogó nőt elviselni a közelemben.

Úgy döntöttem, hogy mivel Erikának van agya, ezért nála nyílt lapokkal játszom. Ő egyenlőre azonban még arról se tudott, hogy megtaláltam Pavel Gromeket. Két hete nem találkoztam vele, gyakorlatilag a galócázás óta nem beszéltünk. Ez eleinte fel se tűnt, mert lefoglalta a gondolataimat a Gromek ügy, aztán meg a tolmács kérdésén rágódtam, és a  szálakat el kellett varrni. A hetedik nap környékén már kezdte furdalni az oldalamat, hogy mi a jó büdös franc van, mit csináltam, amiről nem tudok, s ami ilyen némaságra készteti Erikát.

Végül is hosszas morfondírozás után arra jutottam, hogy Erika játszmázik. Arra vár, hogy felhívjam. Nyilvánvalóan taktikázik a csaj, de ezt nem vethettem a szemére, hiszen én is ezt csináltam vele. 

Tehát fel kell hívnom, de ez úgy nézne ki, mintha törném magam utána, miközben meg természetesen azt a látszatot akartam kelteni, mintha nem töröm.

A japánok nagyon jól ki tudják fejezni ezt a szituációt. A japán társadalom az egykori kasztrendszer miatt nagyon hierarchikus, és ezért kialakult náluk két érdekes kifejezési forma - ami egyébként kisebb mértékben az európai társadalmakban is tapasztalható - ez a lefelé, és felfelé beszélés. Főnök a beosztottal lefelé beszél, a beosztott a főnökkel felfelé. Nyilván az utóbbi tele van udvariaskodással, az előbbi meg direkt, amennyire lehet. Ugyanez a privát emberi kapcsolatokban is jelen van. A férfi - női kapcsolat  dinamikus történet. Eleinte a férfi beszél felfelé a nőhöz, aztán a házasság megszilárdulásakor a nő kezd el egyre inkább felfelé beszélni a férfihez. Ez legalábbis így volt a régi időkben, ma már egyre inkább oldalra kommunikál mindkét fél.

Erika viszont egy spéci lény, nála ez másképp működik. A meglehetősen pikáns kapcsolata a három böszmével világosan jelezte, hogy Erika érzelmi téren felfelé szeret kommunikálni. A jobb agyféltekéje egyértelműen az alsó pozíció felé húzta őt, míg a normál kommunikációban érehetően oldalra beszélt, nem akart dominálni, de határozott saját véleménye volt. A kettő eredője így együtt egy enyhe szubmisszív általános pozíciót eredményezett.

Jómagam a hétköznapi kommunikációban domináló vagy semleges pozíciót szoktam felvenni, érzelmi téren mellérendelő vagyok. Ezek eredője valahol a kiegyensúlyozó szerep környékére mutat, így Erikával való kapcsolatomban akaratlanul is dominálom, pontosabban pszichikailag lejjebb pazícionált, röviden szubmisszívebb. Ebből világosan levezethető egyébként az, hogy Erikát a személyes kontaktusai többnyire addig érdeklik, amíg nem ő irányítja.

Namost nekem ennek megfelelően kell tehát eljárni, ami az adott helyzetben azért igényel némi megfontolást. Ugyebár két hete nem beszéltünk, és most ő arra vár, hogy én jelentkezzek. Elég egyértelmű, hogy ez a lélekvándorlós téma nála erősen mellékvágány, nem ez az, amit elvár tőlem, hanem valami olyasmi, hogy milyen fantasztikus volt vele a szex, meg mennyire hiányzott nekem, meg ilyesmi. Ha ezt megadom neki, akkor az történt, amit ő akart, és rövidesen el fogja veszteni az érdeklődését. Ugyanakkor meg hát a felé mutatott taktikán túl meg ugye tényleg hiányzott a jelenléte, tehát fel kell vele vennem a kapcsolatot.

Egyetlen megoldás van arra, hogy ebből a látszólagos csapdahelyzetből jól jöhessek ki. Mégpedig az, hogy felhívom, de nem arról beszélek vele, amiről szeretne, hanem amiről én szeretnék, így nálam marad az irányítás.

Úgyhogy meg is csörgettem.

- Helló cica! - felütésként ezt jópofának gondoltam.

- Nyiaúúú - na ez meg egy jópofa válasz volt a részéről.

- Híreim vannak! - tértem rögtön a tárgyra.

- Nocsak...

- Esetleg talizunk valahol?

- Akár...

A csaj játszmázott, és elég jól csinálja. De én se most jöttem le a falvédőről.

- Csak ha érdekel. - passzoltam vissza a labdát.

- Persze. Miről van szó?

Ez most meg micsoda kérdés volt?

Ja értem, nem tudja, hogy azért hívom-e, hogy szerelmet valljak, vagy emiatt a lélekvándorlós dolog miatt.

- Pavel Gromek előkerült.

- Nemár!

- Komolyan.

- És él?

- Nem. Meghalt.

- Mikor?

- Azt te pontosan tudod bébi. Erről akarok veled beszélni.

- Ez most komoly?

- Nem is lehetnék komolyabb. Viszont él egy nővére Kokorinban.

- Basszus, tényleg találkoznunk kell!

- Oké. Van nálatok egy pizzéria, odamegyek hétre.

- Nem jó, ma este jelenésem van.

- Egy órát szerintem kibírsz.

- Figyelj, legyen hat óra, és gyere fel hozzám.

Hú, ez egy kicsit hirtelen jött. Erre nem igazán voltam felkészülve. Egyrészt most épp átvette az irányítást, másrészt meg hát én azt pontosan tudtam, hogy ha felmegyek a lakására, akkor abból szex lesz. Ami mondjuk nem lenne rossz, de biztos akarom én ezt?

Hát végül is jólesne, és csak rajtam múlik, hogy hogyan alakítom a körítést, szóval rendben. És mekkora poén volna, ha Erika már leharcoltan menne a kanjaihoz. Ez a gondolat egészen felvillanyozott! Persze amíg ezt így végiggondoltam, eltelt egy kis idő, és ezt ő is észrevette.

- Persze ha nem akarsz, találkozhatunk máshol is. - mondta.

- Nem, nem. Úgyse láttam még a lakásod, szívesen bekukkantok.

- Oké, akkor hatkor várlak.

- Csá bébi! - és letettem a kagylót.

Ez délután kettőkor történt. Fél hatkor letettem a lantot, s ahelyett hogy hazamentem volna, átrobogóztam Erikához. (Robogóval járok munkába). Leparkoltam a házuk előtt, s felcsöngettem a kaputelefonon. Erika még nem volt otthon, igaz, nem is volt még hat óra. Úgyhogy leültem a házuk előtti padra, s vártam, hogy megjelenjen.

Meg is jelent két cekkerrel, láthatóan bevásárolt munka után. Elvettem tőle a szatyrokat, és beléptünk a liftbe. Letettem a két szatyrot, nekiszorítottam a lift falának, és a fülébe súgtam nevetve.

- Szukcesszív approximáció!

- Inkább in medias res - válaszolta, és nekem nyomta a fenekét.

Mivel a harmadikon lakott, meg is érkeztünk, úgyhogy csalódottan felkaptam a két cekkert, s követtem a lakás ajtóhoz.

Beléptünk. Egy szobában voltunk, a sarkában amerikai konyha pulttal, egy ablak, oldalt egy ágy.

- Hol a hálószoba? - kérdeztem.

- Ez a hálószoba. Meg a konyha, meg a nappali. 

- Ez most komoly?

- A legkomolyabb.

- És a fürdőszoba?

- Balra, az ajtó mögött.

- Hát végül is egy személynek elég ez.

- Így van. Nem tartok sok cuccot, legalább könnyű takarítani.

- Hát igen, itt nincs disznóól, mint az én lakásomban. Mennyi a fűtésszámlád?

- Kb. négyezer havonta.

- Basszus, hihetetlen.

- Szigetelt az ablak. Oldalt szomszédok. Szerintem korrekt.

Erika lehajolva elkezdte bepakolni a hűtőbe a két cekker tartalmát, és hát a szituáció nagyon adta magát. Mögé álltam, és átkaroltam a derekát. Abban a pillanatban abbahagyta a pakolást, és várta, mi fog történni.

Kigomboltam a nadrágját, és az lecsúszott a bokájáig. A bugyi hasonlóan járt. Az ingatag hűtő helyett Erika a konyhapultba kapaszkodott, és halkan nyögdécselt, amíg a dolgomat végeztem. Egy idő után megragadtam, és áttettem az ágyára, mikozben lehúztam teljesen az alsóneműjét. Azt nem mondanám, hogy nagyon tüzes szerető lett volna, mert igazából csak hevert, mint egy darab fa, de nekem ez tökéletesen megfelelt. Nyilván a behódoló énképének ez a viselkedés felelt meg, nekem meg ilyen téren nem voltak különösebb elvárásaim.

Kb. egy fél óráig tartott az egész aktus. Engem mélyen felspannolt a gondolat, hogy egy randi előtt álló nővel teszem ezt, de úgy vettem észre, hogy Erika is igen izgatónak találta a szituációt, ami tovább mélyítette azt a számára vonzó szerepet, amiben ő volt a "rossz nő".

Nem maradt tehát sok időnk utána, ráadásul csak fél füllel tudott figyelni, mert rendbe kellett szednie magát a találkozóra. Mivel az "in medias res taktika" már kétszer bejött, ezért habozás nélkül belekezdtem a mondanivalómba.

- Megyek a csehekhez. - vágtam bele.

- Gondolom a Gromek ügy...

- Igen. Igazából azért akartam veled beszélni, hogy nincs-e kedved velem tartani?

- Mikor lenne ez aktuális? 

- Mondjuk a következő hétvégén.

- Hmmm... Oké. Mehetünk. - vágta rá egész gyorsan.

- Hogy adod el a dolgot a kanjaidnak? - tettem fel az adekvát kérdést.

- Simán. Azért nincs huszonnégy órás rendelkezésre állás. - válaszolt nevetve.

- Szuper

- Na akkor mik a részletek? -

- Várj, van itt még valami... - kezdtem bele óvatosan a nehezébe.

- Nocsak!

- Jön még velünk egy csaj.

- Nem is tudtam, hogy van valakid.

- Lószart van. Tolmácsolni fog.

- Na persze.

- Hát pedig tényleg.

- Lehet én inkább nem mennék. - a csalódást le lehetett olvasni az arcáról.

- Ez most kurvára nem fair. - az én arcomról is le lehetett olvasni a csalódást.

- Nincs kedvem alkalmazkodni egy hülye picsához. - csattant fel.

- Bakker, te tudsz csehül? - morogtam rá olyan hangon, mint apa a hülye gyerekéhez.

- Nem. - kaffantotta el magát egy kis várakozás után.

- Akkor szerinted hogy a megerjedt túróba beszéljek a 70 éves nénivel, aki Gromek nővére? Hmmm? - próbáltam logikusan érvelni.

- Akkor sem. - ez már duzzogás volt, tudtam, hogy felesleges tovább vitatkozni.

- Erika, bocsi bazmeg, de hisztis picsa üzemmódba kapcsoltál, úgyhogy én most inkább elmegyek.

Erika nem szólt egy szót sem, csak duzzogott. Nem álltam meg, hogy az ajtóból vissza ne szóljak, annyira mérges voltam.

- Többet feltételeztem rólad bazmeg! A telefonszámomat tudod.- és becsaptam magam mögött az ajtót.

 

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://novemberbenmeghalvalaki.blog.hu/api/trackback/id/tr387848580

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.