HTML

Novemberben meghal valaki

Van három ötletem, amiből megpróbálok egy-egy regényt összehozni, hogy legyen mit olvasni az unokáimnak, s kiélhessem kreativitásomat. Ez az első ötlet egy krimi. A második egy sci-fi. A harmadik egy misztikus naplóregény. Remélem nem nagyon olvassa senki, amíg össze nem áll a különálló ad-hoc bejegyzésekből. Azért blog, mert így bárhonnan tudom írni.

Friss topikok

Linkblog

Száztíz

2015.09.24. 16:52 Gazz

Melyben Kopaszék sorsa nagyot fordul.

Kopasz a csipkebogyó bokor mellől visszanézett a tűzre, ahol Tollasbaba a gyerekét ringatta. Odaintett nekik.

- Gyertek bogyót enni.

Tollasbaba szeretett volna még egy kicsit melegedni, de mivel Kopasz megbecsült tagja volt a törzsnek, ezért szót fogadott neki.

- Kell a bogyó! Sántakezű mondta, hogy nem szabad mindig húst enni! - mondta a nőnek. No nem mintha Tollasbaba olyan sok húst evett volna.

A fiatal nő a hátára tette a gyereket tartó bőrpántot, amit nemrég a horda egyik megbecsült nőtagjától kunyerált el, s nekilátott a csipkebogyók szüretelésének.Közben zavartan pislogott Kopasz felé, mert szeretett volna beszélgetést kezdeményezni vele, de semmi sem jutott az eszébe.

Kopaszban közben vegyes érzések kavarogtak. Igazából szívesen segített Tollasbabának, de folyamatosan ott motoszkált benne az érzés, hogy nem kéne a nőt bátorítania, mert akkor az többet fog akarni, mint amennyit ő adni szeretne neki. Kopasznak nem volt még asszonya, az anyja gondoskodott róla, már amennyire egy felnőtt hordabeli férfinak gondoskodásra volt szüksége. Ugyan a férfiak törzsbeli státuszát emelte, ha minél több asszonyuk volt, de Kopasz renoméja enélkül is elég magas volt ügyessége és "varázstudása" miatt, így nem igazán látta egyenlőre szükségét, hogy nyakába vegye az asszonyokról való kiemelt gondoskodás igáját. A vele hasonló korú süldő hímek is hasonlóan voltak ezzel. Persze a testükben tomboló tesztoszteron megkövetelte a magáét, és Kopasz hamar átesett a tűzkeresztségen egy idősebb nő közreműködésével, amíg annak a párja egy baleset miatt hetekig betegen feküdt. A törzsben nem tulajdonítottak ennek akkora jelentőséget, amíg nem vált rendszeressé, és nem valamelyik magas pozíciójú hím asszonyáról volt szó.

Tollasbaba fázott. Az ujjai teljesen elgémberedtek a hidegtől, úgyhogy visszament a tűzhöz melegedni egy kicsit. Éppen lehajolt, hogy a gyereket letegye a földre, amikor egy madárraj rebbent fel hirtelen a közeli fákról.

A nő Kopaszra nézett, aki kitágult szemekkel nézett vissza rá.

Ekkor kezdett el remegni a föld.

Tollasbaba kétségbeesetten felkiáltott, és a gyerekre vetette magát. A rázkódó föld rájuk szórta a parázs egy részét, amitől mindketten sikoltozni kezdtek, majd a nő, karjában a gyerekkel a hóba vetette magát.

Kopasz feléjük rohant, de elesett. A rengések egyre erősödtek, és Kopasz négykézláb, karja közé húzott leszegett fejjel várta, hogy vége legyen. A talaj meghasadt mellette, és Kopasz kétségbeesetten próbált arréb kkúszni, hogy ne essen bele az egyre szélesedő árokba.

Eközben a hegy felől, ahol a barlanguk is volt, egyre erősödő, dübörgő hangot hallottak. Kopasz kétségbeesett pillantást vetett a bejárat felé, de csak egy folyamatosan növekvő porfelhőt látott. Ekkor a mellette álló fenyőfa egy elnyújtott reccsenéssel megadta magát a fokozódó rázkódásnak, és szép lassan dőlni kezdett, egyenesen Kopasz felé. Tollasbaba eközben tovább sikoltozott, a fa dőlése pedig egyre gyorsabbá vált.

Kopasz látta a közeledő fát, de mivel egy szilárd pontot sem talált, ahol megvethette volna a lábát, végső kétségbeesésében belegurult a mellette nemrég megnyílt árokba. A fa ekkor becsapódott, és mintha az egésznek ez lett volna a célja, a rengések hirtelen abbamaradtak.

Néma csend ereszkedett a tájra, s a csenddel kisvártatva megérkezett a hideg is. Tollasbaba nyöszörögve állt négykézlábra az üvöltő gyerek felett, s végignézett kettőjükön. A parázs nem okozott komolyabb sebeket rajtuk, a hó megvédte őket a komolyabb sérülésektől.

Tollasbaba meghallotta Kopasz nyögését.

A hang a kidőlt fenyőfa alól jött, de a férfiból semmi sem látszott. A nő a hátára vette a gyereket, és a fához vonszolta. Félrehúzta az ágakat, s megpillantotta a férfit a fa alatt egy árokban, nyakig betemetve. Kopasz láthatóan mozdulni sem tudott, a keze is a föld alattvolt. A hideg ellenére arcáról patakzott a veríték.

- Segíts! - nyögte.

Tollasbaba kétségbeesetten fordult körbe. Nem volt szokva az ilyen helyzetekhez, és nem tudta mit csináljon. A gyerek pedig újra üvölteni kezdett.

A nő tanácstalanul bámult maga elé, láthatóan nem tudta, hogy mihez kezdjen.

Kopasz látva a nő döntésképtelenségét, újra megszólalt.

- Áss ki!

Ez már leegyszerűsítette a dolgokat. Tollasbaba megszokta, hogy mások utasítják, úgyhogy nem is habozott, hanem lerakta a hátáról a gyereket, aki persze ettől még jobban üvölteni kezdett.

Nagyon nehezen fért hozzá a férfihez az ágak miatt, de a kezével be tudott nyúlni közöttük, és elkezdte kikaparni a fagyos földet Kopasz nyaka körül.

Kisvártatva mindketten rájöttek, hogy így nem fogja tudni kiásni a férfit. Ahhoz előbb az ágakat le kell valahogy vágni körülötte.

-Hozz segítséget! - kaffantotta röviden Kopasz, aki a hideg földben egyre határozottabban elkezdett fázni.

A nő azonnal abbahagyta a kaparászást, és a gyereket felkapva a barlang felé indult. Eközben Kopasz, amennyire csak tudott, elkezdett izegni-mozogni, egyrészt hogy felmelegedjen, másrészt abban a reményben, hogy esetleg ki tudja szabadítani legalább az egyik kezét.

Tollasbaba gyorsan odaért a barlanghoz, hiszen nem távolodtak el tőle messzire, de meglepve látta, hogy mennyire átalakult a táj. A bejárat egy meredek sziklafal alján volt, de ebből most semmi se látszott a mindent elborító portól. 

A nő tanácstalanul járkált körbe, amikor egy szürke alak rontott rá. Rémülten felsikoltott, de a szürke kezek átölelték, és rázni kezdték. A hátán levő gyerek erre teli torokból ordítani kezdett, mirere a szürke alak meglepetésében elengedte egy pillanatra. Tollasbaba nem gondolkodott, abban a pillanatban futásnak eredt a gyerekkel a nyakában, és visszaszaladt Kopaszhoz. Amennyire csak tudott, behúzódott a kidőlt fa ágai alá, és reszketve elnyöszörögte a didergő Kopasznak, hogy egy szürke szellem meg akarta gyilkolni.

Mind a ketten csendben voltak, még a gyerek is megérezte, hogy nem szabad ordítani. Így tisztán hallották a közeledő alak lábai alatt a hó robogását. A sötét árny megállt a fa fölött, és széjjel húzta az ágakat.

- Hát itt vagytok!

Sántakezű volt az, a törzs varázslója. 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://novemberbenmeghalvalaki.blog.hu/api/trackback/id/tr277722114

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.