HTML

Novemberben meghal valaki

Van három ötletem, amiből megpróbálok egy-egy regényt összehozni, hogy legyen mit olvasni az unokáimnak, s kiélhessem kreativitásomat. Ez az első ötlet egy krimi. A második egy sci-fi. A harmadik egy misztikus naplóregény. Remélem nem nagyon olvassa senki, amíg össze nem áll a különálló ad-hoc bejegyzésekből. Azért blog, mert így bárhonnan tudom írni.

Friss topikok

Linkblog

Akolitusok

2016.12.30. 09:31 Gazz

Amelyben a pár fejezettel korábban megismert - klinikai halált előidéző, majd újraélesztő - urak terveket kovácsolnak.

A három férfi a Taknyos Varjú kerthelyiségében üldögélt, s fröccsözött a naplementében. Mindhárman mátrai borzaskára vártak, ez volt a kedvencük itt a törzshelyükön. A gyorsaság nem tartozott a helyi konyha erényei közé, cserébe viszont jó ízlessel főztek. A klasszikus elv érvényesült itt is. A "gyorsan, olcsón, jót" opciókból csak kettő volt érvényes. A Varjú olcsó volt, és jól főztek.

Gábor elgondolkozva rajzolgatott az ujjával a poharára kiült párába valamit -, eközben a két másik férfi az italát kortyolgatta. A férfi a többiekre nézve halkan megszólalt.

- Igazából azt sem tudjuk, hogy nem lettünk-e vajon felültetve.

A másik kettő döbbenten nézett rá.

- Ha jól belegondoltok, amit az öreg mondott nekünk, azt éppen össze is olvashatta. Tény hogy nagyon képben volt, de igazából nem tudtuk ellenőrízni, hogy igaz-e amit összehordott. Ennyi idős korában már aki nem hülyült meg, az tényleg nagyon bölcs.

- Van abban valami, amit mondasz Főnök, de akkor mire volt ez az egész jó? Miért akart velünk elraboltatni egy embert? Hol van ebben az egészben az ő haszna? - szólalt meg Tatár.

- Ez az! Mégcsak sérelmei sem voltak az irányunkba, hogy bosszút álljon rajtunk. És nem is dobott fel minket. Pénzt sem csalt ki. Egyszerűen csak felszívódott. -tette hozzá Köpcös.

- Ezt én sem értem. Ez az egész történet nem stimmel. - ismerte el Főnök. - A lakása üres, villany nem ég soha, motoszkálás nincs. Egy szóval sem mondta, hogy elutazik. Kérdeztem a szembeszomszédot is, az se látta, pedig az éjjel is állandóan figyel.

- Azért valljuk be őszintén magunknak, elég scifi volt ez az egész az első pillanattól fogva. - jegyezte meg Köpcös.

- Nézd, nem igazán láttam a kételyek szikráit benned, miután találkoztál vele. Amúgy meg ha a helyemben volnál, te is megragadnál minden szalmaszálat. - válaszolt Gábor.

- És mi van, ha feldobta a bakancsot? Lehet kellene szólni a rendőröknek?

- Na pont az hiányzik most bakker, hogy én a rendőrökkel beszéljek.

- És ha ott fekszik valahol kipurcanva? Bármikor jöhetett neki egy stroke, vagy infarktus. Végül is nem volt mai gyerek. - vetette fel Tatár.

- Lehet. De voltak iratai, tuti kijöttek volna a lakásához. Másrészt jobb egészségi állapotban volt a vén kujon, mint bármelyikőtök. Láttam az uszodában, egy gramm zsír nem volt rajta. Igazi Ironman volt az öreg.

- Oké. Akkor az is lehet, hogy menekülnie kellett.

- Egyre inkább azt érzem, hogy be kell jutnunk a lakásába. Hátha találunk valami nyomot. - Főnökön látszott, hogy egyre idegesebb ettől a beszélgetéstől.

Közben megérkezett a Borzaska, és mindhárman megkönnyebbülten vetették rá magukat az ételre. Percekig csak az állkapcsok és a nyelőizmok dolgoztak. Az utca túloldalán levő pályaudvaron befutott a pécsi gyors, a bejárat melletti fán pedig burukkolni kezdett egy galamb. A szomszéd asztalnál egy kisgyerekes család várt az ételére. A gyerekek nem bírtak magukkal, az apa feszülten próbálta őket rábírni a nyugodt várakozásra. Egy fiatal pár lépett be a kerthelyiségbe, és a Tatárékéval szomszédos asztalhoz telepedtek.

Eközben Köpcös végzett az evéssel, s zsíros száját törölgette egy szalvétával.

- Szóval ha be akarunk menni az öreghez, lehet hogy ki tudom nyitni az ajtaját. De a szomszéd nyanyára ki kell találnotok valami megoldást.

Gábor unottan turkálta az ételt. Nem volt étvágya, illetve amikor elkezdett enni, akkor még igen, de pár falat után már csak kötelességtudatból evett, lassan, megfontoltan. Most eltolta magától a tányért.

- Az öreglány minden hétfő délelőtt kimegy a fürdőbe dögönyöztetni. Akkor nyugodtan lehet próbálkozni. Holnap akár neki is láthatunk.

- Jaja. Felesleges halogatni, mert előbb-utóbb másnak is feltűnik, hogy nem lakik senki a lakásban, és fontos lenne, hogy mi legyünk az elsők, akik átnézik. - jegyezte meg Tatár, miközben Köpcös a fogát piszkálva meredt maga elé.

- Azon gondolkodom, van-e riasztó a kecóban?

- Passz! - válaszolta Gábor, és intett a pincérnek, hogy elviheti a tányérját. - De ha van, akkor is be kell menjünk. Ez nekem élethalál kérdés, tudod jól. De mégha csak hülyített is, akkor is tudnom kell, miért vállaltam ekkora kockázatot.

 - Oké főnök, megoldjuk, ne aggódj. - mondta sietve Köpcös, miközben a tányérját a maradékokkal odanyújtotta a pincérnek. - A maradékokat kérem csomagolja el, a kutyám örülni fog neki.

A szomszéd asztalnál levő párocska boldogan nézett egymásra, miközben egymás kezét fogták. A pincérek tudomást sem vettek róluk, de ez nem zavarta őket.

- Akkor várlak benneteket holnap délelőtt nálam. Kilenc után jöjjetek, addigra elmegy a nyanya. Nem akarom, hogy tudja, hogy ott jártatok. Gumikesztyű, sapka legyen nálatok, meg olyan ruha, amit nem vesztek fel többet.

- Mint a régi szép időkben! - vihogta el magát Tatár.

-Mint a régi szép időkben! - bólintott Gábor, és felálltak az asztaltól.

Gábor a intett a pincérnek.

- Szeretném rendezni a számlát.

-Volt három borzas, két nagy üveg ásványvíz, egy liter bor, az annyi mint nyolcezer hatvan.

Gábor egy tízezrest adott a pincérnek, és intett, hogy tartsa meg a visszajárót.

Eközben Tatár meg Köpcös beszálltak az utcán parkoló autóba, várván, hogy a Főnök hazavigye őket. Az beszállt a kocsiba, és elporoztak.

Vissza egyik sem nézett, így azt sem láthatták, hogy a fiatal pár feláll az asztalától, és szintén kocsiba ül.

 

 

 

Szólj hozzá!

Az új barlang

2016.12.30. 09:31 Gazz

Melyben ősi hőseink új szállást keresnek.

Metsző hideg volt az éjszaka, amely körülölelte a két férfit, és a gyerekét a hátán cipelő nőt. Tollasbaba valósággal nyüszített, annyira fázott a lába. A gyerek is nagyon kimerült lehetett, mert kábán hevert az anyja vállára borulva. Kopasz ment legelöl, mint az új négy tagú törzs legerősebb tagja, utána Sántakezű, majd a nő zárta a sort. Nem szóltak egymáshoz, mert annyira hideg volt, hogy még a beszéd is nehezükre esett. Mindannyian tisztában voltak vele, hogy ha nem találnak szállást másnapig, akkor meghalnak. Ez a tudat rejtett tartalékokat mozgósított bennük. Az egykori törzsük ügyes vadászokból állt, bőséges készleteik voltak felhalmozva a barlangban, amely végül a törzs sírjává vált a földrengés során. Így aztán a tél ellenére elég jóltáplált volt a két férfi, és még a perifériára szorult Tollasbaba sem éhezett. A vadászterület elég nagy volt, és bár voltak súrlódások a szomszéd törzsekkel, mivel népes közösségről volt szó, a direkt konfliktust senki nem merte vállalni velük. Emellet a törzsnek a téli időszak a korlátlanul elraktározható hús idejét is jelentette, ami kiegészült egy speciális tudással, a téli medvevadászattal. A környék medvéi téli álmot aludtak, rendszerint egy fa gyökerei közé kapart lyukban, vagy egy barlangban. Ez nem annyira álom volt, mint inkább lelassult működés, de a lényeg az, hogy a medvék védtelenebbek voltak, mint máskor. A törzs vadászainak különös tehetsége volt a rejtőzködő medvék felkutatására, s ha valaki ráakadt egyre, akkor azt a többi vadásszal könyörtelenül megölték. Ez aztán majd egy hétre ellátta hússal az egész törzset.

Az egyik ilyen vadászat során bukkantak rá arra a barlangra, ahova most igyekeztek. A barlang afféle éléskamraként működött, ugyanis eddig szinte minden télen találtak benne medvét, így volt ez idén is. Azt, hogy ebbe a barlangba is beköltözzenek, több okból is elvetették. Egyrészt így le kellett volna mondani az évenkénti egy medvéről, másrészt a barlangal volt egy kis probléma. Egy patak folyt ki belőle, ami a tavaszi hóolvadáskor a többszörösére is képes volt megduzzadni, akár teljesen megtöltve a barlangot. A medvéket ez nem zavarta, mert ők már a hóólvadás előtt elhagyták a helyet, de az állandó szállást ígénylő emberek számára ez alkalmatlanná tette a beköltözésre.

Most mégis ide tartottak, mert nem volt más választásuk. Fedett helyet kell találniuk, mielőtt megfagynak. Szerencsére telehold volt, és a hó által visszavert fény elég jól megvilágította a tájat, így Kopasz jól tudott tájékozódni.

A barlang nem volt közel, és éjjel lévén ragadozókra is számítaniuk kellett. Hoztak ugyan gyantás fenyőágakat magukkal, de nem volt miről meggyújtani. Kopasz két ággal is próbálkozott, de a szél hamar elfújta a lángot. Sántakezűnél volt parázs, egy bőrdarabban őrízgette, éppen csak annyi levegőt hagyva neki, amennyi a fennmaradásához szükséges. Ezzel együtt meglehetősen kétséges volt, hogy a parázs kibírja a barlangig.

Kb. félúton járhattak, amikor meghallották az első farkasvonítást. Sietősre fogták a lépteiket, ami ilyen sötétben a jeges hegyoldalban életveszélyes volt, de tudták, ha nem érnek el a barlanghoz, a farkasok széttépik őket.

Egy szempár villant jobbra tőlük, a falka megkezdte a bekerítésüket. Kezdetét vette a hajsza. Egy szurdokba értek, és Kopasz tudta, hogy innen kezdve felgyorsulnak az események. Ha a farkasok meg tudják kerülni a szurdokot, akkor annak kijáratánál már várni fogják őket, míg a falka másik fele mögöttük blokkolja a kijutást. Működésbe lépett az életösztön, és teljes erőből futni kezdett. Sántakezű, és a gyerekét cipelő Tollasbaba lemaradt mögötte. A sötétben azonban Kopasz elvétette a lépést, és elvágódott egy kövön. Kemény fából faragták, de megfájdult a bokája. Sántikálva továbbbicegett, de annyira lelassult, hogy Sántakezű és a nő beérték. Ők ketten teljesen erejük végére értek. Kopasz érzékeit kiélesítette az adrenalin. Rájött, hogy a barlang most nem jelent megoldást számukra, hiszen a farkasok elől nem tudják a bejáratot elzárni. Itt és most kell megoldást találnia. Balra egy félig kidőlt fenyő sziluettje bontakozott ki a sötétben. Intett a többieknek, hogy kövessék, és a fenyő felé vette az irányt. A fenyő nekidőlt egy kiugró sziklának, tulajdonképpen fennakadt rajta. Ágain a kezüket használva könnyen fel tudtak kapaszkodni. Kopasz úgy okoskodott, hogy ugyanezt a farkasok jóval nehezebben tudják megtenni. Nagyon lassan ment a mászás, különösen Sántakezűnek, aki miatt Tollasbaba sem tudott előrébb jutni. Kopasz visszamászott segíteni az öregnek, majd amikor felértek a párkányra, a nőt is felhúzta. Itt a szurdokban nem fújt a szél, és hamarosan meghallották a hó ropogását, ahogy a farkasok megérkeztek. Kopasznak nem volt fegyvere, és tökéletesen tisztában volt vele, hogy a farkasok meg fognak próbálni utánamászni. Ezért elővette egyik legnagyobb kincsét, egy lapos obszidiánkövet, ami körülbelül ugyanazt a funkciót töltötte be nála, mint egy modern kori embernél a zsebkés.

Szép komótosan nekiállt lenyiszálni a fenyő egyik ágát. A farkasok halk morgásokat hallattak odalenn, ahogy gyülekeztek, és csak idő kérdése volt, hogy megpróbálnak feljutni a fenyőn. Kopasz nem aggódott különösebben. Egyszerre csak egy farkas tudott a fatörzsön végigmászni, és az oldalágak miatt nem tudott ugrani. Így kénytelen lesz Kopasz lándszájának hatótávolságán belül is kúszva közelíteni, ami ideális célponttá teszi a támadót.

A lándzsa elkészült, miközben a farkasok egyre idegesebbek lettek. Kopasz kicsit lejjebb húzódott, hogy felingerelje őket.  Azok megpróbálták alulról ugorva elérni. Ez tetszett Kopasznak. Még lejjebb mászott és a kihegyezett botot döfésre emelte. Ha elég magasra ugrik a farkas pont meg tudja szúrni. Kopasz tudta, hogy a farkas önkéntelenül is ki fogja nyitni a száját, és pontosan erre volt szüksége. A szájon belül csupa lágy szövet van, ha sikerülne beleszúrni a farkas szájába úgy, hogy az ne tudjon ráharapni a botra, azt a farkast hosszú időre harcképtelenné tenné.

Teste megfeszült. Ebben a pillanatban az egyik farkas nekiiramodott a fenyő törzsének. Ez megosztotta Kopasz figyelmét és elvétette az alulról támadó ugró állatot. A felfelé kúszó farkas eközben vészes közelségbe ért. Kopasz hirtelen kiegyenesedett, és teljes erőből szemen szúrta, majd reflexből visszahúzta a kihegyezett botot. Pillanatnyi habozás nélkül újra lecsapott, és a legérzékenyebb pontján találta el, az orrán. A farkas felvonyított, és hátrálni kezdett. Közben alulról ismét ugrálni kezdett a falka többi tagja, de Kopasz nem figyelt rájuk, tudta, hogy neki a fán levő farkast kell elintéznie. Egyik kezével erősen megmarkolta a fenyő egyik felfelé álló ágát, és azzal a lendülettel előrelépve az állat felé szúrt. A farkas épen maradt szemére célzott, de az állat félrekapta a fejét, s így a nyaka oldalát találta el. A nagy bunda kissé lefékezte a lándzsát, és a farkas ráharapott a botra. Kopasz húzni kezdte, de a farkas nem engedett. Ekkor Kopasz tekerni kezdte a rudat, és s eközben ahogy a farkas kénytelen volt engedni  a bot forgásának, visszahúzta annyira, hogy a lándzsa hegye az állat száján belül került, majd teljes erővel előre tolta a fegyverét, miközben csavart rajta mégegyet. A farkas szemei elkerekültek a fájdalomtol, ahogy a bot a torkába fúródott. Kopasz visszahúzta a lándzsát, majd ezúttal sikeresen belevágta félájult ellenfele ép szemébe. A szerencsétlen vérző és vak állat egész testében remegett, majd lebillent az ágról a többi farkas közé.

Amíg a viadal tartott, Sántakezű kétségbeesetten igyekezett tüzet csiholni a parazsából. Gyantás gallyakat tördelt le a fáról, és a lenti küzdelemről teljesen megfeledkezve fújkálta a kupac közepébe helyezett parazsat.

Összesen hat harcképes farkas maradt a fa körül, s egy újabb tett próbát, hogy felmásszon a fán. Kopasz hátraszólt Sántakezűnek, hogy hagyja a tüzet, inkább vágjon neki egy másik botot, és hegyezze ki. A saját lándzsájának a hegyét is újrafaragta eközben, majd lejjebb mászott, hogy felingerelje a falkát. A fán felfelé kúszó farkas eközben a közelébe ért. Kopasz a két lábával olyan szorosan átkulcsolta a fa törzsét, amennyire csak tudta, majd orron szúrta a farkast. Az állat a fájdalomtól felüvöltött, mire Kopasz villámgyorsan a szájába szúrt. Ezúttal nem húzta vissza a lándzsát, hanem teljes erőből ránehezedett, és tolta le az állat torkán. A lándzsa kiváltotta hányási reflex miatt a farkas nem tudott ráharapni a botra, így Kopasz egészen a gyomráig leszúrt, majd lassan forgatva elkezdte visszahúzni a fegyverét. A farkas szájából ömlött a vér, aminek a szaga megbolondította a falka többi tagját. Kopasz visszamászott a korábbi pozíciójába, és csendben figyelte, ahogy a sebzett ordasból szép lassan elfogy az élet. Mivel arra számított, hogy sokáig kell kitartaniuk a  szikla tetején, szerette volna a farkas tetemét megszerezni a húsáért. Kopasz törzse nem evett ragadozó állatokat a medvéket leszámítva, de most nem voltak abban a helyzetben, hogy válogassanak.

A vérszagtól megvadult falka döntő támadásra szánta el magát. Három a sziklára próbált meg felkapaszkodni, kettő pedig nekiindult a fának. Egymást ugyan kifejezetten akadályozták, de mégis aránylag gyorsan eljutottak halott falkatársuk teteméig. Kopasz ismét az eddigi taktikával próbálkozott, de közben aggodalmasan pillantgatott hátra a szikla felé, ahol Sántakezű és Tollasbaba rémulten figyelték a farkasokat. Azok egyfolytában ugráltak felfelé, de a jeges sziklán nem bírtak megkapaszkodni.

Kopasz eközben lendületesen szurkált a közeledő farkas felé, amelyiknek sikerült ráharapni a botra, s addig rázta a fejét, amíg sikerült kitépnie Kopasz kezéből. Kopasz rémülten meredt a közeledő fenevadra, s megpróbált hátrálni, de a farkas beleharapott a lábába, és nem engedte. Kopasz elvesztette  az egyensúlyát, és lecsúszott a fatörzsről, a rajta csimpaszkodó farkassal együtt. Az utolsó pillanatban sikerült csak megkapaszkodnia a fenyő oldaláról lefelé lógó ágban. Támadója a meglepetéstől elengedte a lábát, és egy nagy nyikkanással a sziklás talajra zuhant. Komolyan megsérülhetett, mert csak vonszolta magát a földön.

Ez alatt a második farkas tovább kúszott Kopasz feje fölött a fatörzsön, egyenesen Tollasbaba felé. A sziklát rohamozó farkasok visszatértek a fa alá, és Kopasz lába felé kapkodtak, aki kétségbeesetten próbálta feljebb húzni magát. A farkas vicsorgó pofával közeledett a szikla pereméhez, ahol az észbekapó Sántakezű egy fenyőággal csapkodta feléje. A farkas nem törődött vele, hátsó lábai megfeszültek, hogy a varázsló nyakának ugorjon, ám ekkor egy vasmarok zárult össze a farkán, és lerántotta a fáról. Kopasznak sikerült visszavergődnie a fára, és az utolsó pillanatban avatkozott közbe. A farkas talpra esett, de rosszul. Az egyik lába rendellenes szögben állt, három lábon bicegett vissza társaihoz.

A falka elbizonytalanodott. Rövid idő alatt csak hárman maradtak hadrafogható állapotban. Egy társuk elpusztult, a másik vakon és vérző fejjel nyüszít, a harmadik alig bír mozogni, a negyediknek meg az egyik lába törött el. Bár rettenetesen éhesek voltak, úgy döntöttek, hogy inkább kivárnak. Leheveredtek a fa körül, és átható tekintetüket a három elcsigázott emberre függesztették. 

Kopasz elérkezettnek látta az időt, hogy a döglött farkas tetemét megszerezze. Bár sajgott a sebe, ahol az egyik farkas a lábába mart, de lemászott a tetemig, amelynek szájából még mindig folyt a vér. Megpiszkálta az állatot, de az nem mozdult. Bőrszalagot  tekert le a kezéről, és a vadállat hátsó lábára kötözte, majd el kezdte felfelé vonszolni a fatörzsön. Amikor a sziklára élt, felkötötte a tetemet a fenyőre, és kedvenc kövével módszeresen nekilátott kibelezni a zsákmányt. Miután felvágta az állat hasát, leakasztotta a fáról, és lábait bedugta a még meleg belek közé. A varázsló és a nő hasonlóképp cselekedett. Szorosan átkarolták egymást, és elkezdtek zümmögni. Ez a zümmögés amolyan törzsi rituálé volt, stresszlevezető és szociális szerepet is betöltött.

Ahogy Kopasz és a nő zümmögött, Sántakezű dallamos hangon kántálni kezdett.

 Kopasz nagy vadász! Zümmmmm, zümmmmmm.

Kopasz megölte a farkast! Zümmmm, zümmmmmm.

Kopasz megvédi a törzsét, és húst hoz nekünk. Zümmmmmmm, zümmmmmm.

Kopasz az új törzsfőnök, és Sántakezű a varázsló! Zümmmmmmm, zümmmmmm.

Egészen addig zümmögtek elégedetten, amíg a tetem ki nem hűlt. Ekkor Kopasz visszaakasztotta a fára, és kibelezte. A beleket ledobta a szikla tövébe, ahol azt a falka megmaradt mozgásképes tagjai pillanatok alatt eltüntették.

Ezalatt Sántakezű ismét a tűz meggyújtásával próbálkozott. Mivel az erőlködéstől folyton köhögésroham jött rá, ezért nem járt sikerrel, úgyhogy Kopasz vette kézbe a dolgot. Kisvártatva vékony füstcsík kúszott felfelé a parázsból és  apróra tépkedett hártyavékony fenyőkéreg darabokból álló kupacból. Fellobbant az első láng, és rövidesen takaros tűz lobogott a szikla tetején. Tollasbaba maga elé vette a gyerekét, és szoptatni kezdte, amíg Kopasz kivágta a farkas szívét és máját, majd egy-egy bot végére szúrta őket. A májas botot odaadta a varázslónak, a szívet ő maga sütögette. Az, hogy Tollasbabának is adjon a húsból, fel sem merült benne mindaddig, amíg a varázsló a nő felé biccentett. Felállt a tűztől, és a farkas csombjából kikanyarított egy jókora darabot, amit odadobott a nő elé. Az egy követ tett a tűz mellé, és ráfektette a húst.

Amikor az étel megsült, hosszú percekig csak rágtak, és rágtak. A világuk teljesen beszűkült a rágós hússal való küzdelemre, kivéve Sántakezűt, akinek a jóval puhább máj jutott. Amikor végeztek az evéssel, Kopasz - élve az újdonsült törzsfőnöki jogával - rászólt a nőre, hogy tartsa nyitva a szemét, majd nekidőlve a másik kettő hátának, abban a pillanatban elaludt ahogy lehúnyta a szemét. Mindannyian kimerültek voltak, de valakinek őrködnie kellett a farkasok miatt.

Reggel úgy ébredtek, hogy a tűz teljesen leégett, viszont a farkasok sem voltak sehol. Kopasz először is a tűz maradványaihoz ment, hátha talál még egy parazsat,  amit magával vihet. Nem volt szerencséje, mérgelődve ledobta hát a kibelezett farkas tetemét a szikláról, majd óvatosan lemászott a fán, és szemügyre vette a terepet. A tegnapi küzdelem másik áldozata, megvakított farkas egy bokor alatt lapult, s erősen fülelt. Ahogy meghallotta a  közeledő zajokat, ínyét felhúzva vicsorogni kezdett. Kopasz szúrásra készen tartotta a lándzsáját, amit megtalált a földön, míg Sántakezű egy öklömnyi követ vett az ép kezébe. A két férfi két oldalról közelített az állat felé, akit az így keletkezett zajok teljesen összezavartak. Se a szemére, se a szaglására nem hagyatkozhatott, nyilvánvaló volt, hogy a napjai akkor is meg vannak számlálva, ha az emberek életben hagyják. De nem így történt. A prédának kiszemelt  emberek most eljöttek, hogy pontot tegyenek az ügy végére. Végső kétségbeesésében kitörésre szánta el magát, de nekirohant egy fatörzsnek. Először Sántakezű ért a kábultan kóválygó kétségbeesett állathoz, és fejbedobta a kezében tartott sziklával. Kopasz ezt látván félredobta a lándzsáját, mivel nem akarta kilyukasztani az állat bundáját. Felvette a földről Sántakezű szikláját, és módszeresen péppé verte a szerencsétlen farkas fejét, majd ugyanúgy kibelezte, mint a tegnapit.

Mikor végzett, vállára vetette a hullát, és odavakkantott Sántakezűnek, hogy hozza a másik ordas testét. Így baktattak végig a szurdokon, ami egy még nagyobb kanyonba ágazott be. Ennek a kanyonnak a felső végén volt a barlang, ahova igyekeztek. A szűk völgy közepén a jég alatt csörgedezett az a patak, ami a barlangból folyt ki. Ennek folyását követték visszafelé, egészen addig, amíg eljutottak a barlangig. Itt megálltak, mert nem akartak óvatlanul belépni. Szükségük volt valamire, amivel világítanak odabenn. A barlang feletti hegyoldalban néhány fenyő küzdött a rossz talajjal, és az előnytelen tájolással. Kopasz odakaffantott Sántakezűnek, hogy várják meg. A nőnek nem szólt külön, teljesen természetesnek vette, hogy az Sántakezűvel marad. A vén varázsló, a nő és a gyerek jelentették most a törzs otthon maradó részét, Kopasz pedig az egyetlen vadász és intéző szerepet töltötte be.

Óvatosan felkapaszkodott a meredélyen, és megragadta a legközelebbi fenyőfa gyökerét. Felhúzta magát, majd szemrevételezte a fát. Gyantára és száraz ágakra volt szüksége. Habár a nedves fenyőág is jól ég, de Kopasz nem akart füstöt, nehogy felhívja magukra a figyelmet. Mintegy húsz lépesre meglátott egy kiszáradt törpefenyőt, hát odamászott. A fa igen szívós volt, ezért csak a vékonyabb ágakat tudta letörni. A gallyakat összekötötte a farkasok ellen már jól bevállt bőrszíjjal, és a hátára erősítve visszamászott a többiekhez. Kis batyujából elővette a tűzszerszámokat, és nekiált a tűzcsinálásnak. Fáradozását mintegy tíz perc után siker koronázta, és egy vékony füstcsík kanyargott elő a fenyőtű és finomra hántolt fenyőkéreg keverékéből, amit a szerszám köré halmozott. Rövidesen pofás kis tűz lobogott a barlang előtt, Kopasz pedig visszamászott a hegyoldalba, hogy gyantát szerezzen. Törött faágakat keresett a szemével, ezeken a helyeken izzadják ki a legtöbb gyantát a fenyők. Hamarosan két maréknyi gyantát sikerült összekapargatnia obszidián pengéjével, és ezt az egyik farkas bőréből kivágott darabba csomagolta, majd egy félbe hasított bot végére ügyeskedte. Ezután a rögtönzött fáklyát a tűzbe tartotta, ahol az kisvártatva tüzet fogott, majd az égő bőrnek és szőrnek köszönhetően elképesztő szagot árasztva lángolni kezdett. Kopasz belépett a barlangba. Semmi gyanúsat nem észlelt, hát tovább ugrált kőről kőre a patak medrében. A barlang belül kiöblösödött, a terem hátulját pedig egy hatalmas cseppkőoszlop zárta. Kopasz beleszippantott a levegőbe. A kor embereinek meglehetősen jó szaglásuk volt. Kopasz orra nem jelzett állati szagot. Visszament hát a többiekhez, és behívta őket. Az aprócska törzs új otthont talált.

 

 

Szólj hozzá!

Az út tervezése

2016.12.30. 09:31 Gazz

Amelyben Erika meglehetős talpraesettségről tesz tanúbizonyságot.

Erikától hazafelé szép lassan normalizálódott a vérnyomásom, s józan fejjel végiggondolva a történteket arra jutottam, hogy nem követtem el semmi hibát, s ha elemzésem Erikáról helytálló, akkor fel fog hívni, még mielőtt nekivágnék Csehországnak.

Nagy örömömre így is történt. A terv szerint pénteken mentünk volna, s csütörtök este megcsörrent a telefonom.

- Helló cica! - kezdtem a szokásos módon.

- Nyaúúúúúúúú - folytatta szintén a szokásos módon, s ebből rögtön tudtam, hogy békülni akar.

- Mi a helyzet? - érdeklődtem.

- Én is éppen ezt akartam kérdezni. - válaszolta.

- Micsoda smalltalkot folytatunk. Jössz csehbe, vagy sem?

- Jólvan, megyek.

- Ez a beszéd!

- Azért átgondolhatnád a dolgot....

- Átgondoltam. Emlőkére szükség van.

- Nem erre gondoltam.

- Szóval nem vagy féltékeny.

- Nem. De szerintem nem ártana ha megterveznéd az utat.

- Mit kell ezen tervezni? Odamegyünk és kész.

- Persze. Aztán a mamóca vagy ott van, vagy nincs. Ha nincs, egy rakat pénzt elköltöttél, egy csomó időt elpazaroltunk, szuper. Lángelme vagy, tényleg.

Már épp kezdtem volna felfortyanni, amikor rájöttem, hogy igaza van.

- Hmmm.... Igazad lehet. De nem tudok a néniről semmit, csak hogy Kokorinban lakik.

- Írj neki levelet.

- És mit írjak a címre? Annyit tudok, hogy Kokorin, aztán kész.

- Az a te óriási szerencséd, hogy Ercsike olyan jó hozzád, hogy megnézte a térképen. Kokorin egy picuri falucska, elég lesz a néni nevét ráírni a borítékra meg a falut, aztán tudni fogják.

- Jó ötlet. Akkor először is megírom a levelet magyarul, aztán megkérem Emlőkét, hogy fordítsa le. 

- Én is így gondoltam. Szerintem, amit meg akarsz kérdezni, azt kérdezd meg levélben, ha akar válaszolni, akkor válaszol, ha nem, akkor élőben se mondja el. Lehet szóba se áll veled élőben, levélben meg azért könnyebb.

- És akkor szerinted ne menjek Kokorinba?

- Szerintem felesleges. Én a helyedben hogy ha mennék egyáltalán, akkor Usti nad Labembe mennék. Végül is ott élt a csóka . .. vagy hát izé..., te éltél ott elvileg ugye...

- Nem rossz gondolat. Lehet, hogy beugrik valami. De akkor egy hétvége nem lesz elég.

- Menjünk egy hétre. Sörözünk Prágában, elmegyünk Usti nad Labembe, aztán ha akarsz, még Kokorinba is beugorhatunk.

- Hát Emlőke ebben biztosan nem lesz ebben benne. Vagy csak nagyon sok pénzért.

- Ja hogy Emlőke pénzért csinálja....

- A múltkor annyira felbasztál agyilag, hogy sok mindent nem tudtam Emlőkéről elmondani.

- Lehet kicsit félreértettem a szituációt.

- Mondtam, hogy Emlőke tolmácsnak kell. Nem örülök neki, hogy rá vagyok szorulva, több okból is, de ez van.

- Mi a baj Emlőkével? Meg egyáltalán, mi ez a lekezelő név?

- Emlőkével az a legnagyobb baj, hogy setét. És ezt most szándékosan mondtam így, mert az, hogy sötét, az nem eléggé fejezi ki, hogy mennyire agyamputált, szóval ezért mondom rá, hogy setét. De mint az éjszaka. És épp ezért aggódtam, hogy amikor erre rájössz, akkor elkezded szívatni. Általában ez az emberek első reakciója vele kapcsolatban.

- Miért tenném?

- Nem tudom. Mert nő vagy. Mittudomén... de mindenki át szokott menni ezen a fázison a környezetében.

- Szóval szívatjátok.

- Szivattuk! Ma már nem igazán érintkezik vele senki.

- De régebben szívattad..

- Nem csak én, mindenki. Ezt váltja ki az emberekből. Mondjuk a legtöbbször észre se veszi.

- Na jó, hagyjuk.

- Amúgy meg Emlőke igencsak anyagias.

- Mennyire?

- Hetvenezerért hajlandó fordítani nekem.

- Basszus, annyiért megtanulok én csehül.

- Jól van na. Szerintem egy hivatásos még drágábban csinálná.

- Cserébe nem fordít félre.

Erre nem tudtam mit mondani. Ugyan bíztam Emlőke nyelvtudásában, de ugye eleve nem szlovákról volt szó, hanem csehről, másrészt Emlőke tényleg setét mint az éjszaka, harmadrészt meg valójában nem tudtam, hogy mennyire tud szlovákul, csak feltételeztem, hogy eléggé, mert hát ott nőtt fel.

- Figyelj, ha tudsz jobbat, akkor szólj.

- Szerintem a levelet inkább fordíttasd le egy hivatalos fordítóval. Ha tényleg ennyire sötét a csaj, akkor félre fogja érteni a felét, s elvész az információ.

- Hmmmm....

- Aztán valami fedősztori is kellene, hogy miért akarsz ennyit tudni Gromekről.

- Ezt már kitaláltam. Azt fogom írni, hogy hogy Gromek egykori barátnője az én anyukám, és hogy megírom anyukám biográfiáját, és ebbe ugye bele tartozik Gromek is.

- És tudod, hogy hogyan hívták a barátnőjét? Meg hogy egyáltalán volt-e neki?

- Nem tudom. Gondoltam improvizálok.

- Nem jó ez így. Ha nem volt barátnője, rögtön lebuksz, és akkor már nem fog veled a testvére többet szóba állni.

Igaza volt megint. Erika töprengően hümmögött a telefonba, aztán megszólalt.

- Mi az amit tudsz?

- Egy cseh családfakutató cég szedett össze nekem pár dolgot. Átküldöm a levelet. Visszahívlak öt perc múlva.

- Oké. Mi lenne ha taliznánk?

- Jó. Átjössz?

- Inkább menjünk valami helyre.

Szóval Erika most nem akar dugni - gondoltam magamban.

- Őőőőő...jó. Mire gondolsz?

- Nemtom. Te vagy a férfi, javasolj valamit.

- Amikor inni akarok, akkor a Tarajos Gőtébe szoktam menni. Ha meg enni, akkor meg attól függ, hogy mihez van kedvem. De a sznob helyeket nem szeretem. 

 - Legyen pizza.

- Tudod mit? Ma csütörtök van, együnk inkább csirkét!

- Miért kell csütörtökön csirkét enni?

- Mert cs-vel kezdődik. Tudod...csirkecsütörtök.

- Értem. Nagyon szellemes.

Nekem már összefutott a számban a nyál a rántott csirkecomb gondolatától, úgyhogy nem vettem tudomást a szurkálódó hangnemről.

- Akkor hova is menjünk? - kérdezte Erika.

- Az Oktogonon van egy KFC, ott találkozzunk háromnegyed óra múlva. Ja és átküldöm a családfakutató levelét. 

- Oké, szia!

- Csáó bébi!

Bekapcsoltam a laptopot, és elküldtem neki a Koplacek féle levelezést. Aztán felvettem a farmerdzsekimet, meg a cipőmet, és levittem a bringámat a ház elé. Odakinn már nem volt olyan meleg, mint napközben, ráadásul az egyik nyugdíjas lakó esténként locsolni szokta a járdát a ház előtt. A lépcsőházból kilépve nagyot szívtam a friss levegőből. Egy csöpp porszag, egy kicsi betonszag, pára. A sok beton látványát némileg enyhítik a ház elé ültetett virágok, és gyümölcsfák. Na oké, elég a szemlélődésből, bicajra fel.

Hamar odaértem az Oktogonra. Tekerés közben nem igazán szoktam bámészkodni, inkább dolgokon mélázok magamban, vagy énekelgetek. Ez egyfajta kellemes transzba ringatja az embert, és közben szinte észre sem veszem, hogy tekerek mint a gép. Most is így volt, az odaúton azon morfondíroztam, hogy Emlőkét hogyan lehetne kizárni az egyenletből. Egyrészt anyagilag is megterhelő volt, másrészt olyan nagyon azért nem bírtam a búráját.

 Kikötöttem a bringámat egy korláthoz, és beültem a KFC-be. Hogy fogyasszak is valamit, vettem egy pohár kólát, és amíg Erikára vártam, a telefonomat nyomkodtam.

Kisvártatva felbukkant, s a retiküljét maga mellé vágva a velem szembe levő székre telepedett. Adtam neki egy puszit, aztán megkérdeztem, hogy mit kér.

- Egy csirkés szendvics jól esne. Meg ásványvíz.

Úgyhogy vettem két csirkés szendvicst, meg egy ásványvizet, s békés falatozásba kezdtünk.

- Szóval szerintem lehet, hogy a néni férje magyar. - törte meg Erika a csendet.

- Őszintén szólva ez bennem is felmerült. - válaszoltam.

- Úgyhogy lehet, hogy nem lesz szükség Emlőkére.

- Ühüm... - nyögtem teli szájjal.

- Mikor tudsz szabit kivenni?

- Akár a jövő héten. És te?

- Meg tudom oldani. Hogy megyünk?

- Hmmmm... Egyrészt van kocsim, másrészt mehetünk fapadossal.- vetettem fel.

- Szerintem menjünk kocsival. Ha el kell menni Usty nad Labem-be és Kokorinba is, akkor az túl macerás tömegközlekedéssel.

- Egyetértek. Viszont ezt a levelírást hagyjuk. Van jobb ötletem.

- Csupa fül vagyok. - nézett rám Erika várakozásteljesen.

- Szóval szerintem az lenne a legjobb, ha mi ketten szépen elmennénk kocsival Usti nad Labembe.  Aztán visszafelé felvesszük Emlőkét Prágában, ahova fapadossal kijön, és irány Kokorin. Beszélünk a nénivel, aztán uccu haza. Másnap reggelre itthon vagyunk, és nem kell szállást fizetni Emlőkének.

- Hmmmm....oké. Szerintem ehhez nem kell egy egész hét, elég lesz mondjuk szerdán indulnunk. A szerda estét Prágában tölthetnénk, meg a pénteket is. Usti nad Labem azér nem egy olyan hely, ahol az ember sok időt tölt el szívesen.

- Nem szép dolog, hogy így beszélsz a szülővárosomról. - mondtam szarkasztikusan.

- Megnéztem a neten, ez egy iparváros.

- Akkor most az van, hogy kéne szállást foglalni. Szerda és péntek estére Prágában, csütörtök este meg Usti nad Labemben.

- Ezt én vállalom. És fizetem a részemet a költségekből.

- Az az igazság, hogy ezt örömmel elfogadom. Emlőkének így is kell egy csomó pénzt fizetnem.

- Tudom, ezért mondtam.

- Rendben. Akkor én beszélek az IQ bajnokkal, hogy mi a stájsz, és intézem neki a fapadost, te meg foglalsz szállást.

- Deal.

- Deal.

Ezután elmentünk moziba.

 

 

Szólj hozzá!

Emlőke

2015.10.05. 13:13 Gazz

Szóval megyek Csehországba. Illetve ha Erikának is kedve van hozzá, akkor megyünk. Namost nekem Csehországról elsőre Csehszlovákia jut eszembe, Csehszlovákiáról Szlovákia, Szlovákiáról a síelések,  arról meg Emlőke, a rozsnyói lány, akit még a koleszban ismertem meg egyetemi éveim alatt.

Emlőkét elég dekoratív külsővel áldotta meg a Teremtő. Sajnos azonban a belső munkákra már nem fordított akkora gondot, magyarán Emlőke sötét , mint egy kazamata. Nem is ez a jó szó hogy sötét, mert nem elég hangsúlyos. Inkább mondjuk azt, hogy setét. Emlőke setét. Na így már jó.

Szóval vele kapcsolatban elsősorban nem a mélyenszántó beszélgetésekre emlékezünk, sem a parádés beszólásokra, vagy az elegáns riposztokra és levezetésekre, hanem konkrétan a melleire, amelyek viszont figyelemre méltóan formásak. Kétségkívül vidám perceket idéznek azonban azok a pillanatok is, amikor Emlőke megpróbált okosnak tűnni. Ezen esetek közül kettőt a koleszos társaság azóta is kaján vigyorral emleget.

Az első ilyen a Jurassic Park megnézése után bukott ki Emlőkéből, amikor rákérdezett, hogy szerintünk élő dínókat használtak-e a filmben? Mindez még egy középiskolástól is meglepően hatott volna, de egy biológus szakot végző harmadéves egyetemistától komolyan megrendítette a hitünket az egyetemi képzésben. Ráhagytuk, azóta meg nem mertem érdeklődni, hogy vajon retteg-e még attól, hogy ezek egyszer kiszabadulnak arról a szigetről....

Egy másik alkalommal Emlőke professzor asszony az olajkrízisről formálta világmegváltó gondolatait a plebs számára is közérthető szavakká, mikor is felhívta a figyelmünket, hogy nem hisz az olajkrízisben. No álljunk meg egy pillanatra! Emlőke nem használt ilyen szavakat, hogy krízis, Szóval akkor ezt a mondatot is átfogalmaznám. Szóval Emlőke felhívta a figyelmünket, hogy nem hisz az olaj elfogytában, mert például nemrég találtak olajat a szülőhelyén Rozsnyóban is. Mivel Rozsnyó hegyek között terül el, némelyek kifejezték óvatos szkepticizmusukat a hírrel kapcsolatban, mire Emlőke gyorsan közölte, hogy márpedig a hír igaz, és már árulják is a benzint a helyszínen. Erre persze szagot fogott a falka, miközben a röhögést a könnyekkel küszködve próbáltuk visszatartani, és az asztal alatt rugdaltuk egymás lábát. Tettetett naívitással kérdeztünk rá, hogy szerinte ott lefúrtak a földbe, és az olajfinomítót is ott helyben beépítették-e a benzinkútba Rozsnyón, amire Emlőke egy "persze" válasszal robbantotta a röhögőbombát. Valószínűleg azóta se érti, hogy mi volt ilyen vicces ezen, s máig azt hiszi, hogy a benzinkút meg az olajkút azok szinoním fogalmak.

Rám a legnagyobb behatást Emlőke házikönyvtára gyakorolta, amit egy látogatásom során büszkén mutatott meg, miután kiérdemeltem a bizalmát némi kis udvarlással. A könyvtár egyetlen könyvből állt. Romhányi József szerintem valahol a túlvilágon nagyon büszke arra, hogy a Szamárfül című gyerekeknek szánt műve ilyen kimagasló hatást gyakorolt Emlőke általános műveltségére, amely nem nagyon lépte túl eme könyv határait.

Na szóval egyértelmű, hogy Emlőkét elég ritkán hívja bárki is a tudása miatt, most viszont úgy nézett ki, hogy nekem mégiscsak ezt dobta a gép. Emlőke ugyanis - szlovákiai magyarként - jól beszélt szlovákul. Márpedig aki szlovákul beszél, az a csehet is megérti, úgyhogy ő volt az én emberem. 

Az ösztönzés sem jelentett gondot, egy percig sem. Tisztában voltam vele, hogy Emlőkét a legkönnyebben nagy címletekkel lehet elkápráztatni, úgyhogy innét kezdve már csak az volt a kérdés, hogy megér-e nekem ennyit Pavel Gromek. Miután a Koplacekékkel való együttműködés sem volt éppen két fillér, kicsit szívtam a fogam a projekt pénzügyi részét illetően, de végül elkülönítettem rá egy jelentősebb összeget...

Ezek után már csak annyi volt hátra, hogy megtaláljam Emlőkét. A facebookon szerencsére ez elég könnyen ment. A férfiak hamar leveszik, hogy mennyire egyszerű teremtés, így nem ment férjhez, ergó a nevét se változtatta meg. Ráírtam, visszajelzett, úgyhogy gyorsan csetelésbe is bonyolódtunk.

- Szia Emm! (ez volt a kollégiumi beceneve)

-Szia! De régen hallottam rólad. 

- Jól nézel ki a profilképeden. (pontosan tudtam mit szeretne hallani)

- Tényleg? Pedig csak beugrottam egy igazolványképért az utcáról. - (perszepityu, fél napig a kozmetikusnál tanyáztál előtte, ezt lefogadom)

- Szóval az a nagy büdös helyzet, hogy Csehországba készülök, és kellene nekem egy tolmács.

- ???

- Rád gondoltam. Persze nem ingyen kérem.

- Én nem nagyon szoktam ilyet csinálni. -

Ez igaz lehetett, elvégre ki olyan hülye rajtam kívül, hogy őt keresné meg.

- Tudom, de csak egy hétvégéről lenne szó, és adnék érte hatvan rugót.

- Nekem nem kell rugó.

- Hatvanezer forintot.     

- Wow!

- Hozlak, viszlek kocsival, neked csak fordítani kell.

- Hát nem is tudom.

- Mit nem tudsz?

- Hogy ennyiért megéri-e a kényelmetlenség?

- És mennyiért érné meg?

- A kerek számokat jobban szeretem.

- Emm, mikor kerestél utoljára hatvanezret egy hétvégén?

- Nem mindegy? - válaszolta meglepő gyorsasággal.

Őszintén szólva felmerült bennem, hogy Emlőke esetleg pár óra alatt is megkeres hatvanezer forintot, de nem akartam nagyon firtatni a dolgot.

- Szerintem közelítsük az álláspontokat. Esetleg hetvenet ki tudok sajtolni. abból már elég szép ruhát tudsz venni. 

Ez blöff volt. Valójában halvány dunsztom se volt arról, hogy mennyibe kerül egy szép női ruha, de tudtam, hogy Emlőkénél ez beindítja a fogaskerekeket.

- Na jól van. A szállást te fizeted. - adta meg magát.

- Oké, megegyeztünk.

Ennyi volt. A szép ruha az kifejezetten olyan dolog, ami megmozgatta Emlőke fantáziáját. Na most még azt kellett kitalálnom, hogy mi legyen Erikával...

Egyáltalán nem voltam meggyőződve arról, hogy ezt a két nőt okos ötlet egy légtérbe engedni. Erika pikkpakk leveszi, hogy Emlőke agyilag alulfejlett, és a nők azért elég rendesen tudják szívatni egymást, ha kialakul az antipátia. Persze a finomabb szurkálódásokat Emlőke valószínűleg nem fogja fel, legalábbis egy ideig, de ha borul a bili, akkor mindent beterít, nekem meg semmi szükségem két duzzogó nőt elviselni a közelemben.

Úgy döntöttem, hogy mivel Erikának van agya, ezért nála nyílt lapokkal játszom. Ő egyenlőre azonban még arról se tudott, hogy megtaláltam Pavel Gromeket. Két hete nem találkoztam vele, gyakorlatilag a galócázás óta nem beszéltünk. Ez eleinte fel se tűnt, mert lefoglalta a gondolataimat a Gromek ügy, aztán meg a tolmács kérdésén rágódtam, és a  szálakat el kellett varrni. A hetedik nap környékén már kezdte furdalni az oldalamat, hogy mi a jó büdös franc van, mit csináltam, amiről nem tudok, s ami ilyen némaságra készteti Erikát.

Végül is hosszas morfondírozás után arra jutottam, hogy Erika játszmázik. Arra vár, hogy felhívjam. Nyilvánvalóan taktikázik a csaj, de ezt nem vethettem a szemére, hiszen én is ezt csináltam vele. 

Tehát fel kell hívnom, de ez úgy nézne ki, mintha törném magam utána, miközben meg természetesen azt a látszatot akartam kelteni, mintha nem töröm.

A japánok nagyon jól ki tudják fejezni ezt a szituációt. A japán társadalom az egykori kasztrendszer miatt nagyon hierarchikus, és ezért kialakult náluk két érdekes kifejezési forma - ami egyébként kisebb mértékben az európai társadalmakban is tapasztalható - ez a lefelé, és felfelé beszélés. Főnök a beosztottal lefelé beszél, a beosztott a főnökkel felfelé. Nyilván az utóbbi tele van udvariaskodással, az előbbi meg direkt, amennyire lehet. Ugyanez a privát emberi kapcsolatokban is jelen van. A férfi - női kapcsolat  dinamikus történet. Eleinte a férfi beszél felfelé a nőhöz, aztán a házasság megszilárdulásakor a nő kezd el egyre inkább felfelé beszélni a férfihez. Ez legalábbis így volt a régi időkben, ma már egyre inkább oldalra kommunikál mindkét fél.

Erika viszont egy spéci lény, nála ez másképp működik. A meglehetősen pikáns kapcsolata a három böszmével világosan jelezte, hogy Erika érzelmi téren felfelé szeret kommunikálni. A jobb agyféltekéje egyértelműen az alsó pozíció felé húzta őt, míg a normál kommunikációban érehetően oldalra beszélt, nem akart dominálni, de határozott saját véleménye volt. A kettő eredője így együtt egy enyhe szubmisszív általános pozíciót eredményezett.

Jómagam a hétköznapi kommunikációban domináló vagy semleges pozíciót szoktam felvenni, érzelmi téren mellérendelő vagyok. Ezek eredője valahol a kiegyensúlyozó szerep környékére mutat, így Erikával való kapcsolatomban akaratlanul is dominálom, pontosabban pszichikailag lejjebb pazícionált, röviden szubmisszívebb. Ebből világosan levezethető egyébként az, hogy Erikát a személyes kontaktusai többnyire addig érdeklik, amíg nem ő irányítja.

Namost nekem ennek megfelelően kell tehát eljárni, ami az adott helyzetben azért igényel némi megfontolást. Ugyebár két hete nem beszéltünk, és most ő arra vár, hogy én jelentkezzek. Elég egyértelmű, hogy ez a lélekvándorlós téma nála erősen mellékvágány, nem ez az, amit elvár tőlem, hanem valami olyasmi, hogy milyen fantasztikus volt vele a szex, meg mennyire hiányzott nekem, meg ilyesmi. Ha ezt megadom neki, akkor az történt, amit ő akart, és rövidesen el fogja veszteni az érdeklődését. Ugyanakkor meg hát a felé mutatott taktikán túl meg ugye tényleg hiányzott a jelenléte, tehát fel kell vele vennem a kapcsolatot.

Egyetlen megoldás van arra, hogy ebből a látszólagos csapdahelyzetből jól jöhessek ki. Mégpedig az, hogy felhívom, de nem arról beszélek vele, amiről szeretne, hanem amiről én szeretnék, így nálam marad az irányítás.

Úgyhogy meg is csörgettem.

- Helló cica! - felütésként ezt jópofának gondoltam.

- Nyiaúúú - na ez meg egy jópofa válasz volt a részéről.

- Híreim vannak! - tértem rögtön a tárgyra.

- Nocsak...

- Esetleg talizunk valahol?

- Akár...

A csaj játszmázott, és elég jól csinálja. De én se most jöttem le a falvédőről.

- Csak ha érdekel. - passzoltam vissza a labdát.

- Persze. Miről van szó?

Ez most meg micsoda kérdés volt?

Ja értem, nem tudja, hogy azért hívom-e, hogy szerelmet valljak, vagy emiatt a lélekvándorlós dolog miatt.

- Pavel Gromek előkerült.

- Nemár!

- Komolyan.

- És él?

- Nem. Meghalt.

- Mikor?

- Azt te pontosan tudod bébi. Erről akarok veled beszélni.

- Ez most komoly?

- Nem is lehetnék komolyabb. Viszont él egy nővére Kokorinban.

- Basszus, tényleg találkoznunk kell!

- Oké. Van nálatok egy pizzéria, odamegyek hétre.

- Nem jó, ma este jelenésem van.

- Egy órát szerintem kibírsz.

- Figyelj, legyen hat óra, és gyere fel hozzám.

Hú, ez egy kicsit hirtelen jött. Erre nem igazán voltam felkészülve. Egyrészt most épp átvette az irányítást, másrészt meg hát én azt pontosan tudtam, hogy ha felmegyek a lakására, akkor abból szex lesz. Ami mondjuk nem lenne rossz, de biztos akarom én ezt?

Hát végül is jólesne, és csak rajtam múlik, hogy hogyan alakítom a körítést, szóval rendben. És mekkora poén volna, ha Erika már leharcoltan menne a kanjaihoz. Ez a gondolat egészen felvillanyozott! Persze amíg ezt így végiggondoltam, eltelt egy kis idő, és ezt ő is észrevette.

- Persze ha nem akarsz, találkozhatunk máshol is. - mondta.

- Nem, nem. Úgyse láttam még a lakásod, szívesen bekukkantok.

- Oké, akkor hatkor várlak.

- Csá bébi! - és letettem a kagylót.

Ez délután kettőkor történt. Fél hatkor letettem a lantot, s ahelyett hogy hazamentem volna, átrobogóztam Erikához. (Robogóval járok munkába). Leparkoltam a házuk előtt, s felcsöngettem a kaputelefonon. Erika még nem volt otthon, igaz, nem is volt még hat óra. Úgyhogy leültem a házuk előtti padra, s vártam, hogy megjelenjen.

Meg is jelent két cekkerrel, láthatóan bevásárolt munka után. Elvettem tőle a szatyrokat, és beléptünk a liftbe. Letettem a két szatyrot, nekiszorítottam a lift falának, és a fülébe súgtam nevetve.

- Szukcesszív approximáció!

- Inkább in medias res - válaszolta, és nekem nyomta a fenekét.

Mivel a harmadikon lakott, meg is érkeztünk, úgyhogy csalódottan felkaptam a két cekkert, s követtem a lakás ajtóhoz.

Beléptünk. Egy szobában voltunk, a sarkában amerikai konyha pulttal, egy ablak, oldalt egy ágy.

- Hol a hálószoba? - kérdeztem.

- Ez a hálószoba. Meg a konyha, meg a nappali. 

- Ez most komoly?

- A legkomolyabb.

- És a fürdőszoba?

- Balra, az ajtó mögött.

- Hát végül is egy személynek elég ez.

- Így van. Nem tartok sok cuccot, legalább könnyű takarítani.

- Hát igen, itt nincs disznóól, mint az én lakásomban. Mennyi a fűtésszámlád?

- Kb. négyezer havonta.

- Basszus, hihetetlen.

- Szigetelt az ablak. Oldalt szomszédok. Szerintem korrekt.

Erika lehajolva elkezdte bepakolni a hűtőbe a két cekker tartalmát, és hát a szituáció nagyon adta magát. Mögé álltam, és átkaroltam a derekát. Abban a pillanatban abbahagyta a pakolást, és várta, mi fog történni.

Kigomboltam a nadrágját, és az lecsúszott a bokájáig. A bugyi hasonlóan járt. Az ingatag hűtő helyett Erika a konyhapultba kapaszkodott, és halkan nyögdécselt, amíg a dolgomat végeztem. Egy idő után megragadtam, és áttettem az ágyára, mikozben lehúztam teljesen az alsóneműjét. Azt nem mondanám, hogy nagyon tüzes szerető lett volna, mert igazából csak hevert, mint egy darab fa, de nekem ez tökéletesen megfelelt. Nyilván a behódoló énképének ez a viselkedés felelt meg, nekem meg ilyen téren nem voltak különösebb elvárásaim.

Kb. egy fél óráig tartott az egész aktus. Engem mélyen felspannolt a gondolat, hogy egy randi előtt álló nővel teszem ezt, de úgy vettem észre, hogy Erika is igen izgatónak találta a szituációt, ami tovább mélyítette azt a számára vonzó szerepet, amiben ő volt a "rossz nő".

Nem maradt tehát sok időnk utána, ráadásul csak fél füllel tudott figyelni, mert rendbe kellett szednie magát a találkozóra. Mivel az "in medias res taktika" már kétszer bejött, ezért habozás nélkül belekezdtem a mondanivalómba.

- Megyek a csehekhez. - vágtam bele.

- Gondolom a Gromek ügy...

- Igen. Igazából azért akartam veled beszélni, hogy nincs-e kedved velem tartani?

- Mikor lenne ez aktuális? 

- Mondjuk a következő hétvégén.

- Hmmm... Oké. Mehetünk. - vágta rá egész gyorsan.

- Hogy adod el a dolgot a kanjaidnak? - tettem fel az adekvát kérdést.

- Simán. Azért nincs huszonnégy órás rendelkezésre állás. - válaszolt nevetve.

- Szuper

- Na akkor mik a részletek? -

- Várj, van itt még valami... - kezdtem bele óvatosan a nehezébe.

- Nocsak!

- Jön még velünk egy csaj.

- Nem is tudtam, hogy van valakid.

- Lószart van. Tolmácsolni fog.

- Na persze.

- Hát pedig tényleg.

- Lehet én inkább nem mennék. - a csalódást le lehetett olvasni az arcáról.

- Ez most kurvára nem fair. - az én arcomról is le lehetett olvasni a csalódást.

- Nincs kedvem alkalmazkodni egy hülye picsához. - csattant fel.

- Bakker, te tudsz csehül? - morogtam rá olyan hangon, mint apa a hülye gyerekéhez.

- Nem. - kaffantotta el magát egy kis várakozás után.

- Akkor szerinted hogy a megerjedt túróba beszéljek a 70 éves nénivel, aki Gromek nővére? Hmmm? - próbáltam logikusan érvelni.

- Akkor sem. - ez már duzzogás volt, tudtam, hogy felesleges tovább vitatkozni.

- Erika, bocsi bazmeg, de hisztis picsa üzemmódba kapcsoltál, úgyhogy én most inkább elmegyek.

Erika nem szólt egy szót sem, csak duzzogott. Nem álltam meg, hogy az ajtóból vissza ne szóljak, annyira mérges voltam.

- Többet feltételeztem rólad bazmeg! A telefonszámomat tudod.- és becsaptam magam mögött az ajtót.

 

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

A Laki-Koplacek levelezés

2015.09.26. 10:25 Gazz

Dear Mr. Koplacek!

I am glad to find your english advertise on the internet because as it happens I really need your service to solve a case which is very important for me.  I hope you will succes finding a person who lived about 40 years ago. Unfortunately the very few details I know of him. I will share further details with you if you take the mission.

Let me know if you are interested.

 

Best wishes

Mr.Viktor Laki

p.s. Sorry about my bad english.

 

( Kedves Koplacek Úr!

Nagy örömömre szolgált megtalálni az angol nyelvű hirdetését az interneten mert történetesen nagy szükségem volna a szolgálataira egy számomra igen fontos ügyben. Abban reménykedem, hogy Önnek sikerülhet megtalálni egy személyt aki körülbelül 40 éve élt. Sajnos nagyon keveset tudok róla. Amennyiben elvállalja a megbízást, megosztom Önnel a további részleteket.

Kérem tudassa velem, ha érdekli-e az ügy.

Minden jót kíván

Laki Viktor

u.i. Elnézést a rossz angolságomért.)

 

 Dear Mr. Laki!

We are sorry to inform you but as you probably read in our advertise our main profile is not finding missing persons but lineage researching. Our company is not a detective agency and we do not have resources to find persons. Usually we work in archives so field work is not our strong side.

We wish you to find the proper partner for your mission.

Best Regards

Jan Marek

Koplacek Lineage Bureau

 

 

( Kedves Laki Úr!

Sajnálattal kell értesítsük, hogy - amint azt hirdetésünkben is olvashatta - cégünk fő profilja nem eltűnt emberek megtalálása, hanem családfa kutatás. Mi nem vagyunk detektív ügynökség és nincsenek erőforrásaink személyek megkeresésére. Mi elsősorban archivumokban dolgozunk, a terepmunka nem erősségünk.

Reméljük megtalálja a megfelelő partnert az ön megbízásához.

Szívélyes üdvözlettel

Jan Marek 

Koplacek Családfakutató Iroda )

 

Dear Mr. Marek!

I am afraid of you misinterpreted my words. Let me beg your pardon for not being clear. I don't want to find a missing person but find a person who I know of only his name, approximately the decade of his death, and his age at his death. Furthermore I have idea of the reason of his death but I suppose it is not important for you. Actually I just want to know if he had any relatives who are still living.

Regards

Viktor Laki

( Kedves Marek Úr!

Attól tartok félreértett. A bocsánatát kérem, amiért nem írtam elég világosan. Nem egy eltűnt személyt keresek, hanem egy olyat akinek csak a nevét tudom, az évtizedet amikor meghalt, és az életkorát a halála idejéből. Továbbá van elképzelésem a halála okáról is, de feltételezem, ez nem fontos önöknek. Igazából én csak annyit szeretnék tudni, hogy élnek-e még az illetőnek rokonai.

üdvözlettel

Laki Viktor )

 

Dear Mr. Laki!

Let me apologize for misunderstanding you. Now we understand your needs and happily inform you that this project fits perfectly to our profile. We would like to make you sure that we have access to all of the according archives we need to identify this person you want us to find. I attached the contract to this email. The contract includes the pricing also. We kindly ask you to fill it and send back to us. The sooner the contract arrives the sooner we begin the search. Also we need every detail you know of this person including the circumstances of his death you mentioned in your previous letter. Every detail count and we are proud of that we are professionals.

Sincerelly

Jan Marek

senior consultant

Koplacek Lineage Bureau

(Kedves Laki úr!

Elnézést kérünk, amiért félreértettük Önt. Most már értjük, hogy mit is szeretne tőlünk, és örömmel értesítjük, hogy a feladat teljességgel egybevág a profilunkkal. Szeretnénk Önt biztosítani arról, hogy hozzáférünk az összes szükséges adatbázishoz, amelyek segítségével azonosítható a keresett személy. Csatoltuk a szerződést, amely tartalmazza a szolgáltatás árát is. Kérjük töltse ki, és küldje vissza nekünk. Minél hamarabb érkezik vissza a szerződés, annál hamarabb tudjuk kezdeni a keresést. Szükségünk lesz továbbá minden adatra, amiről csak tud a keresett személyt illetően, beleértve a halála körülményeit is, amiről az előző levelében tett említést. Minden részlet számít, és mi büszkék vagyunk arra, hogy professzionális munkát végzünk.

Tisztelettel

Jan Marek )

Dear Mr. Marek!

I accepted the price you offered and today I sent  the signed contract to you by EMS. Now I am sharing all information I know of this person. His name is Pavel Gromek and he was sixteen years old when he died in the sixties or early seventies. I suspect that he died in a hospital after drowning in a swimming pool. Probably after a successfull resurrection. He visited highschool and got catholic burial. He died in springer or autumn, I can exclude winter and summer. I am afraid of that it is all I have of him.

I hope you will succes finding him.

Best Regards

Viktor Laki

( Kedves Marek Úr!

Elfogadtam az Önök által megszabott árat, és az aláírt szerződést ma elküldtem Önöknek postán. Most pedig megosztom Önökkal mindazt, amit a keresett személyről tudok. Az illető neve Pavel Gromek és tizenhat éves volt, amikor meghalt a hatvanas években, vagy a hetvenes évek elején. Azt gyanítom, hogy kórházban halt meg, miután belefulladt egy úszómedencébe, de valószínűleg újraélesztették. Iskolás volt és katolikus temetést kapott. Tavasszal vagy ősszel halt meg. Sajnos ez minden, amit tudok róla.

Remélhetőleg sikerül megtalálni.

Kiváló Tisztelettel

Laki Viktor )

 

Dear Mr. Laki!

We gladly inform you that we successed identifying the person you need. We guessed the range of his birth then looked for Pavel Gromeks in the governmental birth databases. Then we investigated death reports to narrow the list of persons who fit to the first criteria. Being aware of his age at his death we were able to reduce the list to only one person.Furthermore knowing the exact date of his death we had reinforcement from another source that we found exactly the same person you described to us as this young man died in hospital due to having meningitis.

When your payment arrives we share all information we have of this person with you.

Best Regards

Jan Marek

Senior consultant

(Kedves Laki úr!

Örömmel értesítjük Önt, hogy sikerült azonosítanunk az ön által keresett személyt. Megbecsülve a születési idejét először is az anyakönyvi hivatal aktái között kerestünk Pavel Gromek nevű embereket. Ezután a halálozási jelentéseket vizsgáltuk meg, hogy szűkítsük azon személyek listáját, akik megfeleltek az előző kritériumnak. Így sikerült egyetlen egy jelöltre leredukálni a listát. Továbbá ismerve a születésének és a halálának az időpontját, sikerült megerősítenünk hogy pontosan az ön által leírt személyt találtuk meg, mivel az illető kórházban halt meg meningitis következtében.

Amint megérkezik a szerződésben meghatározott összeg, megosztjuk önnel az összes részletet, amit megtudtunk az illetőről.

Kiváló tisztelettel

Jan Marek

rangidős konzulens)

 

Dear Mr. Marek!

This morning I transferred the money for the job. 

Best Regards

Viktor Laki

( Kedves Marek Úr!

Ma reggel átutaltam a pénzt.

üdvözlettel

Laki Viktor )

 

Dear Mr. Laki!

We have received the payment. 

This is what we have known of the person you are interested in.

Pavel Gromek was born in Ústí nad Labem in 1948.02.27.

He died also in Ústí nad Labem in 1964.10.29.

Her mother is Mrs. Nadia Gromek maiden name Nadia Tesic. She died in 1998 in Ústí nad Labem.

His father's name Lubomir Gromek. He died in 1961 three years before Pavel's death.

Pavel Gromek had one sister Anna Gromek. She has a family and lives in Kokořín, Bohemia. Her name is actually Anna Takáč. 

The Gromeks lived in Vojanova street 5 Teplice, Usti nad Labem area.

I attached the documents of our results in pdf format.

Let us know if we can help you to get more information.

Sincerelly

Jan Marek

( Kedves Laki Úr!

Az átutalás megérkezett a számlánkra.

Az alábbiakat tudtuk meg Pavel Gromekről.

Születési dátum: 1948 február 27.

Meghalt 1964 október 29.-én.

Anyja neve Nadia Gromek született Nadia Tesic. 1998-ban halt meg Usti nad Labem-ben

Apja neve Lubomir Gromek, aki 1961-ben halt meg, három évvel Pavel előtt.

Pavelnek egy nővére van, Anna Gromek, férjezett neve Anna Takac. Családja van, Kokorinban lakik. 

A Gromek család Usti nad Labemben a Ladova utcában lakott.

Csatoltam a keresés során talált dokumenteket pdf formátumban.

Amennyiben több információra van szüksége, kérem jelezze felénk.

Üdvözlettel

Jan Marek )

 

 

Szólj hozzá!

Száztíz

2015.09.24. 16:52 Gazz

Melyben Kopaszék sorsa nagyot fordul.

Kopasz a csipkebogyó bokor mellől visszanézett a tűzre, ahol Tollasbaba a gyerekét ringatta. Odaintett nekik.

- Gyertek bogyót enni.

Tollasbaba szeretett volna még egy kicsit melegedni, de mivel Kopasz megbecsült tagja volt a törzsnek, ezért szót fogadott neki.

- Kell a bogyó! Sántakezű mondta, hogy nem szabad mindig húst enni! - mondta a nőnek. No nem mintha Tollasbaba olyan sok húst evett volna.

A fiatal nő a hátára tette a gyereket tartó bőrpántot, amit nemrég a horda egyik megbecsült nőtagjától kunyerált el, s nekilátott a csipkebogyók szüretelésének.Közben zavartan pislogott Kopasz felé, mert szeretett volna beszélgetést kezdeményezni vele, de semmi sem jutott az eszébe.

Kopaszban közben vegyes érzések kavarogtak. Igazából szívesen segített Tollasbabának, de folyamatosan ott motoszkált benne az érzés, hogy nem kéne a nőt bátorítania, mert akkor az többet fog akarni, mint amennyit ő adni szeretne neki. Kopasznak nem volt még asszonya, az anyja gondoskodott róla, már amennyire egy felnőtt hordabeli férfinak gondoskodásra volt szüksége. Ugyan a férfiak törzsbeli státuszát emelte, ha minél több asszonyuk volt, de Kopasz renoméja enélkül is elég magas volt ügyessége és "varázstudása" miatt, így nem igazán látta egyenlőre szükségét, hogy nyakába vegye az asszonyokról való kiemelt gondoskodás igáját. A vele hasonló korú süldő hímek is hasonlóan voltak ezzel. Persze a testükben tomboló tesztoszteron megkövetelte a magáét, és Kopasz hamar átesett a tűzkeresztségen egy idősebb nő közreműködésével, amíg annak a párja egy baleset miatt hetekig betegen feküdt. A törzsben nem tulajdonítottak ennek akkora jelentőséget, amíg nem vált rendszeressé, és nem valamelyik magas pozíciójú hím asszonyáról volt szó.

Tollasbaba fázott. Az ujjai teljesen elgémberedtek a hidegtől, úgyhogy visszament a tűzhöz melegedni egy kicsit. Éppen lehajolt, hogy a gyereket letegye a földre, amikor egy madárraj rebbent fel hirtelen a közeli fákról.

A nő Kopaszra nézett, aki kitágult szemekkel nézett vissza rá.

Ekkor kezdett el remegni a föld.

Tollasbaba kétségbeesetten felkiáltott, és a gyerekre vetette magát. A rázkódó föld rájuk szórta a parázs egy részét, amitől mindketten sikoltozni kezdtek, majd a nő, karjában a gyerekkel a hóba vetette magát.

Kopasz feléjük rohant, de elesett. A rengések egyre erősödtek, és Kopasz négykézláb, karja közé húzott leszegett fejjel várta, hogy vége legyen. A talaj meghasadt mellette, és Kopasz kétségbeesetten próbált arréb kkúszni, hogy ne essen bele az egyre szélesedő árokba.

Eközben a hegy felől, ahol a barlanguk is volt, egyre erősödő, dübörgő hangot hallottak. Kopasz kétségbeesett pillantást vetett a bejárat felé, de csak egy folyamatosan növekvő porfelhőt látott. Ekkor a mellette álló fenyőfa egy elnyújtott reccsenéssel megadta magát a fokozódó rázkódásnak, és szép lassan dőlni kezdett, egyenesen Kopasz felé. Tollasbaba eközben tovább sikoltozott, a fa dőlése pedig egyre gyorsabbá vált.

Kopasz látta a közeledő fát, de mivel egy szilárd pontot sem talált, ahol megvethette volna a lábát, végső kétségbeesésében belegurult a mellette nemrég megnyílt árokba. A fa ekkor becsapódott, és mintha az egésznek ez lett volna a célja, a rengések hirtelen abbamaradtak.

Néma csend ereszkedett a tájra, s a csenddel kisvártatva megérkezett a hideg is. Tollasbaba nyöszörögve állt négykézlábra az üvöltő gyerek felett, s végignézett kettőjükön. A parázs nem okozott komolyabb sebeket rajtuk, a hó megvédte őket a komolyabb sérülésektől.

Tollasbaba meghallotta Kopasz nyögését.

A hang a kidőlt fenyőfa alól jött, de a férfiból semmi sem látszott. A nő a hátára vette a gyereket, és a fához vonszolta. Félrehúzta az ágakat, s megpillantotta a férfit a fa alatt egy árokban, nyakig betemetve. Kopasz láthatóan mozdulni sem tudott, a keze is a föld alattvolt. A hideg ellenére arcáról patakzott a veríték.

- Segíts! - nyögte.

Tollasbaba kétségbeesetten fordult körbe. Nem volt szokva az ilyen helyzetekhez, és nem tudta mit csináljon. A gyerek pedig újra üvölteni kezdett.

A nő tanácstalanul bámult maga elé, láthatóan nem tudta, hogy mihez kezdjen.

Kopasz látva a nő döntésképtelenségét, újra megszólalt.

- Áss ki!

Ez már leegyszerűsítette a dolgokat. Tollasbaba megszokta, hogy mások utasítják, úgyhogy nem is habozott, hanem lerakta a hátáról a gyereket, aki persze ettől még jobban üvölteni kezdett.

Nagyon nehezen fért hozzá a férfihez az ágak miatt, de a kezével be tudott nyúlni közöttük, és elkezdte kikaparni a fagyos földet Kopasz nyaka körül.

Kisvártatva mindketten rájöttek, hogy így nem fogja tudni kiásni a férfit. Ahhoz előbb az ágakat le kell valahogy vágni körülötte.

-Hozz segítséget! - kaffantotta röviden Kopasz, aki a hideg földben egyre határozottabban elkezdett fázni.

A nő azonnal abbahagyta a kaparászást, és a gyereket felkapva a barlang felé indult. Eközben Kopasz, amennyire csak tudott, elkezdett izegni-mozogni, egyrészt hogy felmelegedjen, másrészt abban a reményben, hogy esetleg ki tudja szabadítani legalább az egyik kezét.

Tollasbaba gyorsan odaért a barlanghoz, hiszen nem távolodtak el tőle messzire, de meglepve látta, hogy mennyire átalakult a táj. A bejárat egy meredek sziklafal alján volt, de ebből most semmi se látszott a mindent elborító portól. 

A nő tanácstalanul járkált körbe, amikor egy szürke alak rontott rá. Rémülten felsikoltott, de a szürke kezek átölelték, és rázni kezdték. A hátán levő gyerek erre teli torokból ordítani kezdett, mirere a szürke alak meglepetésében elengedte egy pillanatra. Tollasbaba nem gondolkodott, abban a pillanatban futásnak eredt a gyerekkel a nyakában, és visszaszaladt Kopaszhoz. Amennyire csak tudott, behúzódott a kidőlt fa ágai alá, és reszketve elnyöszörögte a didergő Kopasznak, hogy egy szürke szellem meg akarta gyilkolni.

Mind a ketten csendben voltak, még a gyerek is megérezte, hogy nem szabad ordítani. Így tisztán hallották a közeledő alak lábai alatt a hó robogását. A sötét árny megállt a fa fölött, és széjjel húzta az ágakat.

- Hát itt vagytok!

Sántakezű volt az, a törzs varázslója. 

 

Szólj hozzá!

Száz

2015.07.18. 21:41 Gazz

Odakint esett az eső. Dr. Novák a folyosón dohányzott. Kissé ideges volt ma, mert reggel nem indult az autója, a Skoda, amire évekig spórolt, és olyan gondosan vigyázott. Garázsban tartotta, rendszeresen vitte szervízbe, és tessék, most mégis cserbenhagyta. Tömegközlekedéssel kellett bejönnie, persze jól elkésett. Ezért volt ideges.

A folyosó végéről beszélgetés hallatszott. Dr. Novák hangfetisiszta volt, az embereket a hangjuk alapján osztályozta. Ez, amit most hallott, a csilingelő nevetés a fiatal medikához, Jankához tartozott. Janka fél éve dolgozott dr. Novák osztályán, és a nőből áradó vidámság az egész osztály hangulatát feldobta. Novak alig várta a közös ügyeleteket, és minden tehetségét latba vetette, hogy lenyűgözze a lányt, de Janka továbbra is mindenkivel egyformán vidám és kedves, nem sikerült megkülönböztetett figyelmet nyerni tőle. Novak persze nem adta fel.

- Hogy vagyunk mint mindig, kedves Janka? - szólította meg a közeledő nőt.

- Nyugis napom van, csak egy fiatal gyereket hoztak be fejfájással.

- Ellátta?

- Adtam neki fájdalomcsillapítót, meg a biztonság kedvéért elkezdtem egy antibiotikum kúrát is.

- Előbb szulfonamidot kellett volna adni neki.

- De hát még csak gyerek.

- Tudom, de az antibiotikummal el kell számolnunk, maga is tudja.

- Bocsánat. Erre nem gondoltam. Abbahagyassam vele az antibiotikumot?

- Most már mindegy. A kúrát végig kell vinni. Hányas kórteremben van a fiú?

- A tizenkettesben. Gromeknek hívják.

- Jöjjön, nézzük meg.

Novák kényelmesen felvette a lány lépteinek a ritmusát és beszívta az illatát. A lány valami olcsó parfümöt használt, de ez nem zavarta Novákot, akinek különben sem volt valami fejlett a szaglása. Ez az illat nála Jankát jelentette, és Janka nem csak szép volt és vidám, de gyönyörű volt a hangja is.

Amikor a kórteremhez értek, a főnővért is ott találták.

- Mi a probléma Korolova elvtársnő? - kérdezte Novák.

- A hármas betegnek nem tudjuk levinni a lázát. Kétféle lázcsillapítót is kapott, de még mindig harminckilenc négy a láza.

A beteg fiú nyakig vizes törölközőkbe bugyolálva feküdt az ágyában.

- Ez az a fiú, akiről beszéltem - mutatott Janka a betegre.

Novákban ekkor elindult valami nagyon nagyon szörnyű érzés. Ránézett a fiúra, és kényszerítette magát, hogy ne forduljon el annak kétségbeesett tekintete elől. Novák tudta, hogy a fiú meg fog halni.

- Reggel még csak hőemelkedése volt meg fejfájása. - szólt Janka kissé idegesen.

De Novák nem figyelt rá, hanem a főnővérhez fordult.

- Maga is arra gondol, amire én Korolova elvtársnő?

A főnővér összeráncolt homlokkal bámult maga elé.

- Azt hiszem igen. Valamit most már tényleg ki kell találnunk. Ő lesz a hatodik, ha ez is ugyanaz...

Novák nagyon ideges lett. 

- Én most azonnal elmegyek az igazgatóhoz. Ez a dolog most már tényleg nem a mi szintünk. Ha kell, segítséget kell kérnünk a fővárosból, de én nem fogom tétlenül nézni, hogy sorban halnak meg ezek a gyerekek.

- Mi legyen vele doktor úr? - kérdezte a főnővér, és a fiúra mutatott.

- Tegyék ülőfürdőbe és adjanak neki az összes fajta antibiotikumból, ami csak létezik ebben a lepukkant garniszállóban. Szulfonamidot is adjanak neki. 

- De doktor úr, lehet hogy ezzel megmérgezzük! - szólt közbe Janka. Ezt nem kellett volna. Az amúgy is rendkívül ideges Nováknál elszakadt a cérna.

- Akkor majd kikezeljük, ért engem? Inkább gyógyítom meg a máját, mint végignézem hogy meghal meningitisben. A rohadt életbe, a maga betege! Van jobb ötlete? Mert az az antibiotikum, amit maga adott neki, az rohadtul nem használ.

- Bocsánat doktor úr, de a legjobb tudásom szerint jártam el.

- Na jöjjön ki velem a folyosóra! Most azonnal.

Mindketten kimentek, akkor látták meg a folyosón az aggodalmasan rájuk bámuló középkorú asszonyt.

-Doktor úr, ugye nem komoly a baj?

Novák hirtelen lehiggadt.

- Nézze asszonyom, megkezdtük a fia gyógyszeres kezelését, reméljük a legjobbakat. Kérdezhetek valamit?

- Persze doktor úr.

- A fia tart valamilyen állatot?

- Á nem olyan gyerek ez. Nincs ennek ideje ilyesmire, mindig csak a lányok, meg a sport, meg a könyvei.

- És kirándulni sem szokott? Nem űz valami olyan sportot, ami a természetben történik?

- A legkevésbé sem. Vizilabdázik.

- Volt mostanában természetes vízben? Úgy értem az Elbában nem szokott úszni?

- Le is törném a derekát érte. Csak idejár a Vrbenskóba, az van a legközelebb.

- Meg tudná mondani, hogy ki az edzője?

- Persze. Martinek elvtárs. A fiam nagyon tiszteli. Jó ember.

- Köszönöm! Mindent megteszünk a fiáért.

- Doktor úr, ugye nem komoly?

Novák egy pillanatra elgondolkodott. Volt egyfajta rutinja az ilyen kérdésekre, de ez a mostani helyzet más volt. Az utóbbi egy évben már öt hasonló eset történt, és kivétel nélkül mindegyik eset halállal végződött. Nováknak határozottan volt szimata a betegségek felismeréséhez, és ahogy meglátta a fiút a vizes lepedőkbe csavarva láztól izzadni a fejfájástól eltorzult arccal, határozottan érezte, hogy ez megint az a bizonyos gyógyíthatatlan meningitis.

A meningitist rengeteg minden okozhatja, baktériumok, vírusok, gombák. A kórháznak volt laborja, és mindegyik esetben volt is boncolás, de a kórokozót nem sikerült beazonosítani. Novák szerint vírus volt, azokat nehezebb felismerni. Vírusok ellen nem hat az antibiotikum, de Nováknak egész egyszerűen nem volt semmiféle eszköz a kezében a betegség ellen, még csak a tüneteket sem tudta enyhíteni.

Most mit mondjon ennek az aggódó anyának? Próbálja megnyugtatni? A fiúnak maximum pár napja lehet hátra, ha az történik, mint a korábbi esetekben.

Úgy döntött, hogy őszinte lesz.

- Asszonyom, kérem jöjjön be az irodámba. Janka, maga elmehet.

Novák az irodában hellyel kínálta a rémült, és láthatóan rosszat sejtő asszonyt.

- Doktor úr kérem, az igazat mondja. Nagyon kérem, csakis az igazat. Nagy a baj?

- Asszonyom, a fiának nagyon súlyos meningitise van. Agyvelőgyulladás. Ezért kérdeztem, hogy járt-e a természetben, ahol esetleg egy kullancs megcsíphette.

- Nem tudok róla. Tudja neki a könyvei meg a vizilabda a mindene, na meg a barátnője. A lakótelepen meg az uszodán kívül nemigen volt mostanában sehol. Tudja nem vagyunk gazdagok, hogy nyaralni menjünk. Meg lehet gyógyítani?

Novák már majdnem belekezdett, hogy öt hasonló eset volt egy éven belül, amiből három az ő betege volt, de belül egy hang óvatosságra intette. Nem kell pánikot kelteni. Valószínűleg van valahol egy gócpont, amit fel fognak számolni, de az asszonynak ebben nem lesz szerepe.

- Nézze asszonyom, nagyon nehéz ezt nekem kimondani, de ez egy halálos betegség.

- Meg fog halni a fiam doktor úr? Kérem ne hazudjon, tudnom kell.

- Nem mondunk le a fiáról, és azt javaslom, maga se tegye.

Pavel Gromek két nappal később, 1964 október 29.-én hajnalban elhunyt.

 

 

 

Szólj hozzá!

Kilencven

2015.07.17. 22:27 Gazz

Melyben hőseink értelmezni próbálják az álmot.
Bár elképesztően álmos voltam, tudtam, hogy le kell jegyeznem, amit láttam, mert másnap reggelre elfelejtettem. A mobiltelefonomról felhívtam a vonalas számomat, és az üzenetrögzítőre mondtam mindent, ami eszembe jutott. Az elején egy nagy katyvsznak tűnt, de fura módon, ahogy elkezdtem mondani, egyre több kép lett világos, imitt amott még a találgatásoknak, elméleteknek is teret engedtem meglehetősen bő lére eresztett mondanivalómból. Nagy szerencsémre mindezt ülő helyzetben követtem el, így amikor menet közben elaludtam, a telefon kicsúszott a kezemből, a földre koppanva lejött a hátulja, és kiesett belőle az elem, így a hívás is megszakadt. Ha nem így történt volna, vaskos telefonszmlát kaptam volna a hóvégén, mivel reggel fél kilencig aludtam. Nem emlékszem, hogy hogyan jutottam vissza az ágyba, mindenesetre Erika reggelivel ébresztett.
- Jó reggelt! - hajolt fölém.
Ebben semmi szexi nem volt, mégis annyira jól tud esni az embernek. A jelenet szerintem mindenkinek megvan, aki normális családban nőtt fel. Az édesanyánk szokott reggel fölénk hajolni, és jóreggelt puszival köszönteni. Ez egy olyan dolog, aminek a hiánya nem tűnik fel, de amikor megtörténik velünk, akkor hirtelen megint gyerekek leszünk egy pillanatra, visszakerülünk a biztonságba, a törődésbe, a gondtalanságba, s egy szerető személy figyelmének fókuszába.
Nagyott nyújtóztam, és akkorát nyögtem az izületeim ropogása közben, mint egy százesztendős aggastyán. A pillanat varázsa ezzel el is múlt, én újra fiatal férfi lettem, Erika pedig fiatal nő.
- Helló bébi! - ennyire tellett most. Szerintem a bébi a világ legelcsépeltebb, legközhelyesebb szava, viszont én ezt valami olyan hangsúllyalszoktam  mondani, ami valami furcsa ok miatt bejön a nőknek. Van benne valami rocksztáros nagymenőség, - noha se rocksztár nem vagyok, se nagymenő, meg épp annyi irónia, amivel éreztetem, hogy egyáltalán nem gondolom komolyan a rocksztáros nagymenőséget, ez most inkább egy játék, s ha akarod, beszállhatsz és felveheted a rocksztárok által felszedett cicababa szerepét. Na ennyit a bébi szó etimológiájáról.
- Hogy aludtál? Emlékszel valamire? - kérdezte Erika.
- Ühüm...Nem sokra, de felmondtam az üzenetrögzítőre. És te hogy aludtál?
- Azt álmodtam, hogy megerőszakoltak.
- Nem volt az erőszak. Legalábbis nekem határozottan úgy tűnt.
- Én őszintén szólva asszem elaludtam közben.
- Hmmm.... nem is gondoltam volna, hogy ilyen fantasztikus vagyok az ágyban - jegyeztem meg jó adag szarkazmussal a hangomban.
- Az angolok erre azt mondanák, hogy "It's not personal". Amilyen hulla voltam, akár Rocco Sifriedi is feküdhetett volna mellettem.
- Látom elég kiművelt emberfővel társalgok éppen - nevettem rá, a pornósztár nevének ismerete miatt.
Erre szó nélkül a pizsamámba nyúlt.
- Esetleg egy kis reggeli frissítő?
- Sosem szabotáltam a remek ötleteket. - válaszoltam, és hátradőltem az ágyon.
Mikor Erika végzett, gondoltam vár valami viszonzást, de felállt, leporolta a térdét, és kiment a konyhába. Felhúztam a pizsamanadrágot, és utánamentem a konyhába, ahol terített asztal fogadott.
- Vááá, micsoda kulináris élvezetek várnak it rám - és belecsíptem a fenekébe.

 - Ááááá- nyögött fel.

- Nem is csíptem nagyot!

- Nem a csípés, a szó!

- Milyen szó?

- Kulináris...

- Ja értem. Étkezést jelent, konyhaművészetet...

- Nagyon jó! Mondjál még ilyeneket..

- Reggel van még. Éhes vagyok.

Mindketten leültünk, s miközben a kenyeremet vajaztam, Erika a kávéját szürcsölte.
- Naszóval szerintem működik a dolog - törtem meg a csendet.
- Hogy érted? - kérdezte, egy szürcs és egy szörp között. Ezt valahogy viccesnek találtam.
- Úgy néz ki, csehül állt a szénám előző életemben.
- Amennyiben?
- Ott van az üzenetrögzítőn. Amit láttam, olyat nem szokás álmodni. Csehül beszéltem, kórházban voltam, vízbe fulladtam, eltemettek. Egyszerűen annyira kerek a történet, hogy túl szép, hogy ne legyen igaz.
- Szép mese. Soha az életben nem fogod tudni, hogy igaz vagy sem.
- Erre azért ne fogadjál. Van egy nyom. Illetve több is.
- Nocsak?
- Én most elmegyek vécére, lezuhanyozom, fogat mosok. Hallgasd meg az üzenetrögzítőt addig, s minden tiszta lesz.
- oké
- Csak azt akarom mondani, hogy ha érdekel, akkor velem tartasz, de ha nem, nem muszály ebbe belefolynod. Nem fogok megsértődni.
- Nyugi nyugi, meghallgatom -válaszolta, mondjuk azt az óriási lelkesedést nem hallottam a hangjából kicsengeni.
A vécén mindig olvasni szoktam, s közben konstatáltam, hogy tényleg bekapcsolta az üzenetrögzítőt. Valamit tett-vett odakinn. Zuhanyozás után nem találtam sehol, de aztán a vécélehúzás zaja elárulta, hogy még itt van a lakásban. Adtam neki egy törölközőt, és ő is lezuhanyozott. Felmerült bennem, hogy berontok hozzá egy kis malackodásra, de igazság szerint a szexuális energiáim elég alaposan meg lettek csapolva, úgyhogy elhessentettem az ötletet.
A zuhany elhallgatott, Erika magát törölgetve kijött a fürdőszobából.
- Szóval Pavel Gromek... -kezdte.
- Az.
- És tizenhét éves.
- Igen.
- Ennyiből esetleg el lehet indulni, de be kellene lőni az időt.
- Nem reménytelen az sem. A frizurákból meg a ruhákból ítélve valamikor a hatvanas években lehetett. Vagy a hetvenesek elején. A gombafrizura a szoc blokkban akkor volt nagy divat.

- Jaja. Tényleg tök vicces régi iskolai tablókon nézni, hogy vonulnak végig a divatok az évfolyamokon. Szóval akkor meg kell találnunk Pavel Gromeket, aki 17 éves korában valószínűleg a vízbe fulladt egy uszodában, valahol cseszkóban a hetvenes években. Piti feladat....őőőő...hogy látunk hozzá?

- Ezen gondolkoztam az előbb trónolás közben. Azt hiszem keresek egy cseh családfa kutatót, azok tudják kit hol keressenek a nyilvántartásokban.

- Váááááá... ez jó ötlet. Persze tudjon angolul.

- Nem okvetlenül. Írásban kommunikálok majd vele, és fordítok a googléval.

S lőn.

 

Szólj hozzá!

Hetven

2011.01.14. 11:27 Gazz

Melyben hirtelen helyszínt és idősíkot váltunk, hogy megismerkedhessünk Kopasszal.

 Odakint sütött a nap, és Kopasz nagyon örült ennek. Igencsak rájött a szükség, és ezt Kopasz sosem vette fél vállról. Ez nála mindig komoly szertartás volt, mert az állandó húsevés szorulásossá tette. Nem bírta megszokni az ürülékszagot, ezért jó távol ment a barlangtól. Tegnap épp ezen kapott össze a Csorbafogúval, aki lusta volt kimenni a szabadba, s félrehúzódva, a kövek közé végezte el a dolgát, ami aztán napokig bűzölög majd, mire elbomlik. Majd belelépnek a gyerekek, akik szeretnek a kövek között játszani, s belemossák a patakba a lábukat, más meg ihat az ürülékes vízből. Brrrr.... Kopasznak voltak elképzelései a higiéniáról, de a legtöbb törzsbéli ezt nem osztotta. Sajnos az alfa sem. Őket nem zavarta a bélférgek tekergőzése, pedig Sántakezű a varázsló többször elmagyarázta, hogy ezek kicsi mérgeskígyók, amik a hasukat harapdálják belülről. Kopasz mélységesen osztotta ezt az elméletet, és még a hideg sem vette el a kedvét attól, hogy megfeleljen a maga által felállított szabályoknak. 

Kopasz ezen tisztaságmániája állandó gúny témája volt a többi hím között. Általában "Babaszagúnak" hívták, ha éppen alázós hangulatban voltak, de olyankor is vigyáztak arra, hogy legyen némi ugratás jellege a dolognak, ugyanis Kopasz megbecsült vadász volt, aki ráadásul jóban van Sántakezűvel, tőle pedig mindenki tartott.

Mikor kilépett a barlangból, először is a bokrok közé ment a dolgát elvégezni. A hó ugyan még tartotta magát, de a tiszafa bokorban a sötétzöld tűlevelek között már nagyrészt elolvadt. Kopasz rendszeresen idejárt, ugyanis itt volt egy villás ág, amire rá lehetett ülni a művelet elvégzéséhez, és Kopasz nem szeretett félmunkát végezni. Ha meg kellett nyúznia egy állatot, akkor nem hagyta abba a munkát, hiába esteledett be. Ha élelem után járt, akkor addig nem jött haza, amíg valami ennivalót nem szerzett. Így volt az ürítéssel is, amelyet egyébiránt igencsak fontos és kellemes tevékenységnek tartott. Amikor tehették és nem kívánt tőlük nagy áldozatot, a többiek is elvonultak, de Kopasznál ez valóságos szertartásnak számított, amelynek esszenciális eleme volt az, hogy ilyenkor békén hagyták.

Mindazonáltal nem volt teljesen veszélytelen a művelet, mert az ürülékszagot a ragadozók is kiszagolják. Kopaszék esetében ez elsősorban a párducokat jelentette, akik nem egy barlanglakót ragadtak már el, miközben azok a szükségüket végezték. A bokrok között emellett a kígyókra is figyelni kellett a melegebb évszakokban, bár ezek száma drasztikusan visszaesett, mióta egy elhúzódó éhezés rávezette a törzset a kígyófogás biztonságos módozatainak kidolgozására.

A kígyó könnyű zsákmánynak számított, még az asszonyok is hoztak haza néha. Marás igen ritkán történt, az is általában akkor, amikor más állatra vadásztak. A párducok nehezebb ellenfélnek bizonyultak, ellenben rendelkeztek bundával, amely megszerzése elég motivációt jelentett a vadászoknak ahhoz, hogy csapatban, rendszerint csapdát felállítva tőrbe csalják a lokális csúcsragadozót. Az utolsó ilyen vadászat két éve volt, Kopasz  pedig büszkén mutogatta azóta is az állat karmaiból készült nyakláncát, mellyel az alfahím honorálta az állat elejtésében nyújtott segítségét.

Szóval Kopasz kényelmesen elhelyezkedett a villás ágon, és miközben megszabadult a beleiben felhalmozódott salakanyagtól, mélyen a gondolataiba mélyedt. Először is, mint mindig, azon merengett, hogy merre is kellene zsákmány után nézni, majd arra gondolt, hogy ideje lenne megnéznie a csipkebogyóbokrot a rét szélén. Ez a gondolat persze nem volt véletlen. Kopaszék ösztönlények voltak, és ha a testük jelzett, akkor reagáltak rá. Márpedig Kopasz teste vitaminhiány jelzett, ami esetében úgy realizálódott, hogy nem kívánta a húst, ellenben a csipkebogyó fanyar ízét annál inkább. Mire felnőtt, megtanulta, hogy ezeket a jelzéseket nem szabad félvállról venni, mert fájni fog tőle az ínye, azt meg ki nem állhatta. 

Aztán arra gondolt, hogy milyen kellemesen süt a nap, és ebből bizony hamarosan hóolvadás lesz, ami jó is meg rossz is. Jó, mert az állandó fázás és füst, ami meghatározó alapélmény volt a barlangban - véget ér. Viszont rossz a sár miatt, mert nem lehet majd vadászni. És rossz az árvíz miatt is, ami itt a hegyek között egész kellemetlen tud lenni. 

Miközben ezt így végiggondolta, ki is jött, aminek ki kellett jönnie, úgyhogy lekászálódott az ágról, és bal kezével belemarkolt a hóba, hogy kicsit letisztogassa magát. Nem félt a hidegtől, mert csak egy pillanatig tartott, az ürülék szaga viszont egész nap kerülgetné, ha nem gondoskodna róla. Aztán vidám megkönnyebbült léptekkel elindult a rét felé. Útközben összefutott Tollasbabával, aki a porontyát hozta ki egy kicsit levegőzni, de leginkább azért, mert a férfiak már nem bírták a gyerek sírását. Tollasbaba nem volt különösebben megbecsült tagja a törzsnek, mert árva gyerekként nőtt fel. Az anyját párduc ragadta el tizenkét éve, és Tollasbaba azóta csak könyörületből kapott enni, mivel nem volt pártfogója. Most, hogy gyereke született, kissé több megbecsülést kapott, de se róla se a gyerekről nem gondoskodott egyik hím sem igazán. Továbbra sem tartozott senkihez. Így aztán az öltözéke is igencsak szellős volt, hasonlóképpen a gyereké. 

Sántakezű, ha éppen volt rá érkezése, akkor megparancsolta a törzsnek, hogy gondoskodjanak róla, de az öreg varázsló nem figyelt oda sokat az asszonyra. Kopasz sem törődött különösebben vele, pedig a gyerek apja akár ő is lehetett. Most azonban, hogy Tollasbaba egyedül volt a gyerekkel, nem tudott mással foglalkozni. Amikor az ránézett, Kopaszban megindult valami, és odakaffantott az asszonynak.

- Miért nem mész be? Megfázik a gyerek!

- Nem mehetek. Azt mondták nem bírnak megmaradni a gyereksírástól.

Kopasz vállat vont, és tovább kutyagolt. Aztán egyszercsak eszébe jutott, hogy ha húst nem is tud szerezni az asszonynak, meg a gyerekének, de csipkebogyóból van elég.

Visszafordult hát.

- Bogyót fogok enni. Velem jöhetsz.

Tollasbaba arca felderült, és egyből elindult Kopasz után. A gyerek viszont továbbra is üvöltött, és ez Kopaszt kifejezetten idegesítette. Már kezdte megbánni, hogy magával hívta Tollast, amikor kiértek a rétre, a gyerek pedig hirtelen elhallgatott. Hátranézett, és látta, hogy az asszony és a gyerek is kék a hidegtől. A ruháját nem akarta nekik adni, viszont a tűzgyújtó felszerelése nála volt.

- Eriggy, hozzál száraz gallyakat. - utasította az asszonyt, aki a hátára helyezte át a gyereket, és bement a fák közé. Kopasz ezalatt árvalányhajat tépkedett a mező egy naposabb részén, majd egy nyírfához ment, és elkezdte lehántani a kérgét. Amikor összeszedett egy marokra valót, tört még mellé némi száraz vékony fenyőgallyat, majd rátelepedett egy kidőlt fa törzsére, amely hómentes volt.

Szerencséjük volt, nem fújt a szél, így jó eséllyel sikerül a tűzgyújtás. Elővette a zsinegkészletéből az egyik vékonyabb őzlábideg darabot, és egy íj alakban meghajlított ág két végére kötötte. A tűzgyújtó keményfa botot egy csavarintással behurkolta a megfeszült idegbe, majd ráillesztette a puhafa tűzgyújtó talpra, és az íjjal, mint valami hegedűvonóval, elkezdte ide-oda forgatni.

Csak hárman voltak a törzsből, akik tüzet tudtak gyújtani. A Varázsló, a tanítványa Ragyás, és ő maga Kopasz. Valaha úgy nézett ki, hogy ő lesz Sántakéz tanítványa, de aztán kiderült, hogy Kopasz jobban szeret vadászni, mint növényeket keresgélni, meg az öregre figyelni. Mindazonáltal elég sok ragadt rá az alatt a rövid idő alatt, amíg az öregnek szolgált, és ez a későbbiekben előnyére vált a többiekkel szemben.

A gyorsan pörgő keményfa bot aljánál hirtelen füst tört elő, és Kopasz odatolta az árvalányhajat, ami kisvártatva parázslani kezdett. Pár fújás után lángok törtek elő belőle, s Kopasz az egészet beborította vékony ágakkal. Amikor azokra is átterjedt a láng, a vastagabb fadarabok következtek, s a tűz nemsokára kellemes meleget kezdett árasztani.

 

Szólj hozzá!