Melyben hőseink értelmezni próbálják az álmot.
Bár elképesztően álmos voltam, tudtam, hogy le kell jegyeznem, amit láttam, mert másnap reggelre elfelejtettem. A mobiltelefonomról felhívtam a vonalas számomat, és az üzenetrögzítőre mondtam mindent, ami eszembe jutott. Az elején egy nagy katyvsznak tűnt, de fura módon, ahogy elkezdtem mondani, egyre több kép lett világos, imitt amott még a találgatásoknak, elméleteknek is teret engedtem meglehetősen bő lére eresztett mondanivalómból. Nagy szerencsémre mindezt ülő helyzetben követtem el, így amikor menet közben elaludtam, a telefon kicsúszott a kezemből, a földre koppanva lejött a hátulja, és kiesett belőle az elem, így a hívás is megszakadt. Ha nem így történt volna, vaskos telefonszmlát kaptam volna a hóvégén, mivel reggel fél kilencig aludtam. Nem emlékszem, hogy hogyan jutottam vissza az ágyba, mindenesetre Erika reggelivel ébresztett.
- Jó reggelt! - hajolt fölém.
Ebben semmi szexi nem volt, mégis annyira jól tud esni az embernek. A jelenet szerintem mindenkinek megvan, aki normális családban nőtt fel. Az édesanyánk szokott reggel fölénk hajolni, és jóreggelt puszival köszönteni. Ez egy olyan dolog, aminek a hiánya nem tűnik fel, de amikor megtörténik velünk, akkor hirtelen megint gyerekek leszünk egy pillanatra, visszakerülünk a biztonságba, a törődésbe, a gondtalanságba, s egy szerető személy figyelmének fókuszába.
Nagyott nyújtóztam, és akkorát nyögtem az izületeim ropogása közben, mint egy százesztendős aggastyán. A pillanat varázsa ezzel el is múlt, én újra fiatal férfi lettem, Erika pedig fiatal nő.
- Helló bébi! - ennyire tellett most. Szerintem a bébi a világ legelcsépeltebb, legközhelyesebb szava, viszont én ezt valami olyan hangsúllyalszoktam mondani, ami valami furcsa ok miatt bejön a nőknek. Van benne valami rocksztáros nagymenőség, - noha se rocksztár nem vagyok, se nagymenő, meg épp annyi irónia, amivel éreztetem, hogy egyáltalán nem gondolom komolyan a rocksztáros nagymenőséget, ez most inkább egy játék, s ha akarod, beszállhatsz és felveheted a rocksztárok által felszedett cicababa szerepét. Na ennyit a bébi szó etimológiájáról.
- Hogy aludtál? Emlékszel valamire? - kérdezte Erika.
- Ühüm...Nem sokra, de felmondtam az üzenetrögzítőre. És te hogy aludtál?
- Azt álmodtam, hogy megerőszakoltak.
- Nem volt az erőszak. Legalábbis nekem határozottan úgy tűnt.
- Én őszintén szólva asszem elaludtam közben.
- Hmmm.... nem is gondoltam volna, hogy ilyen fantasztikus vagyok az ágyban - jegyeztem meg jó adag szarkazmussal a hangomban.
- Az angolok erre azt mondanák, hogy "It's not personal". Amilyen hulla voltam, akár Rocco Sifriedi is feküdhetett volna mellettem.
- Látom elég kiművelt emberfővel társalgok éppen - nevettem rá, a pornósztár nevének ismerete miatt.
Erre szó nélkül a pizsamámba nyúlt.
- Esetleg egy kis reggeli frissítő?
- Sosem szabotáltam a remek ötleteket. - válaszoltam, és hátradőltem az ágyon.
Mikor Erika végzett, gondoltam vár valami viszonzást, de felállt, leporolta a térdét, és kiment a konyhába. Felhúztam a pizsamanadrágot, és utánamentem a konyhába, ahol terített asztal fogadott.
- Vááá, micsoda kulináris élvezetek várnak it rám - és belecsíptem a fenekébe.
- Ááááá- nyögött fel.
- Nem is csíptem nagyot!
- Nem a csípés, a szó!
- Milyen szó?
- Kulináris...
- Ja értem. Étkezést jelent, konyhaművészetet...
- Nagyon jó! Mondjál még ilyeneket..
- Reggel van még. Éhes vagyok.
Mindketten leültünk, s miközben a kenyeremet vajaztam, Erika a kávéját szürcsölte.
- Naszóval szerintem működik a dolog - törtem meg a csendet.
- Hogy érted? - kérdezte, egy szürcs és egy szörp között. Ezt valahogy viccesnek találtam.
- Úgy néz ki, csehül állt a szénám előző életemben.
- Amennyiben?
- Ott van az üzenetrögzítőn. Amit láttam, olyat nem szokás álmodni. Csehül beszéltem, kórházban voltam, vízbe fulladtam, eltemettek. Egyszerűen annyira kerek a történet, hogy túl szép, hogy ne legyen igaz.
- Szép mese. Soha az életben nem fogod tudni, hogy igaz vagy sem.
- Erre azért ne fogadjál. Van egy nyom. Illetve több is.
- Nocsak?
- Én most elmegyek vécére, lezuhanyozom, fogat mosok. Hallgasd meg az üzenetrögzítőt addig, s minden tiszta lesz.
- oké
- Csak azt akarom mondani, hogy ha érdekel, akkor velem tartasz, de ha nem, nem muszály ebbe belefolynod. Nem fogok megsértődni.
- Nyugi nyugi, meghallgatom -válaszolta, mondjuk azt az óriási lelkesedést nem hallottam a hangjából kicsengeni.
A vécén mindig olvasni szoktam, s közben konstatáltam, hogy tényleg bekapcsolta az üzenetrögzítőt. Valamit tett-vett odakinn. Zuhanyozás után nem találtam sehol, de aztán a vécélehúzás zaja elárulta, hogy még itt van a lakásban. Adtam neki egy törölközőt, és ő is lezuhanyozott. Felmerült bennem, hogy berontok hozzá egy kis malackodásra, de igazság szerint a szexuális energiáim elég alaposan meg lettek csapolva, úgyhogy elhessentettem az ötletet.
A zuhany elhallgatott, Erika magát törölgetve kijött a fürdőszobából.
- Szóval Pavel Gromek... -kezdte.
- Az.
- És tizenhét éves.
- Igen.
- Ennyiből esetleg el lehet indulni, de be kellene lőni az időt.
- Nem reménytelen az sem. A frizurákból meg a ruhákból ítélve valamikor a hatvanas években lehetett. Vagy a hetvenesek elején. A gombafrizura a szoc blokkban akkor volt nagy divat.
- Jaja. Tényleg tök vicces régi iskolai tablókon nézni, hogy vonulnak végig a divatok az évfolyamokon. Szóval akkor meg kell találnunk Pavel Gromeket, aki 17 éves korában valószínűleg a vízbe fulladt egy uszodában, valahol cseszkóban a hetvenes években. Piti feladat....őőőő...hogy látunk hozzá?
- Ezen gondolkoztam az előbb trónolás közben. Azt hiszem keresek egy cseh családfa kutatót, azok tudják kit hol keressenek a nyilvántartásokban.
- Váááááá... ez jó ötlet. Persze tudjon angolul.
- Nem okvetlenül. Írásban kommunikálok majd vele, és fordítok a googléval.
S lőn.
