HTML

Novemberben meghal valaki

Van három ötletem, amiből megpróbálok egy-egy regényt összehozni, hogy legyen mit olvasni az unokáimnak, s kiélhessem kreativitásomat. Ez az első ötlet egy krimi. A második egy sci-fi. A harmadik egy misztikus naplóregény. Remélem nem nagyon olvassa senki, amíg össze nem áll a különálló ad-hoc bejegyzésekből. Azért blog, mert így bárhonnan tudom írni.

Friss topikok

Linkblog

Hetven

2011.01.14. 11:27 Gazz

Melyben hirtelen helyszínt és idősíkot váltunk, hogy megismerkedhessünk Kopasszal.

 Odakint sütött a nap, és Kopasz nagyon örült ennek. Igencsak rájött a szükség, és ezt Kopasz sosem vette fél vállról. Ez nála mindig komoly szertartás volt, mert az állandó húsevés szorulásossá tette. Nem bírta megszokni az ürülékszagot, ezért jó távol ment a barlangtól. Tegnap épp ezen kapott össze a Csorbafogúval, aki lusta volt kimenni a szabadba, s félrehúzódva, a kövek közé végezte el a dolgát, ami aztán napokig bűzölög majd, mire elbomlik. Majd belelépnek a gyerekek, akik szeretnek a kövek között játszani, s belemossák a patakba a lábukat, más meg ihat az ürülékes vízből. Brrrr.... Kopasznak voltak elképzelései a higiéniáról, de a legtöbb törzsbéli ezt nem osztotta. Sajnos az alfa sem. Őket nem zavarta a bélférgek tekergőzése, pedig Sántakezű a varázsló többször elmagyarázta, hogy ezek kicsi mérgeskígyók, amik a hasukat harapdálják belülről. Kopasz mélységesen osztotta ezt az elméletet, és még a hideg sem vette el a kedvét attól, hogy megfeleljen a maga által felállított szabályoknak. 

Kopasz ezen tisztaságmániája állandó gúny témája volt a többi hím között. Általában "Babaszagúnak" hívták, ha éppen alázós hangulatban voltak, de olyankor is vigyáztak arra, hogy legyen némi ugratás jellege a dolognak, ugyanis Kopasz megbecsült vadász volt, aki ráadásul jóban van Sántakezűvel, tőle pedig mindenki tartott.

Mikor kilépett a barlangból, először is a bokrok közé ment a dolgát elvégezni. A hó ugyan még tartotta magát, de a tiszafa bokorban a sötétzöld tűlevelek között már nagyrészt elolvadt. Kopasz rendszeresen idejárt, ugyanis itt volt egy villás ág, amire rá lehetett ülni a művelet elvégzéséhez, és Kopasz nem szeretett félmunkát végezni. Ha meg kellett nyúznia egy állatot, akkor nem hagyta abba a munkát, hiába esteledett be. Ha élelem után járt, akkor addig nem jött haza, amíg valami ennivalót nem szerzett. Így volt az ürítéssel is, amelyet egyébiránt igencsak fontos és kellemes tevékenységnek tartott. Amikor tehették és nem kívánt tőlük nagy áldozatot, a többiek is elvonultak, de Kopasznál ez valóságos szertartásnak számított, amelynek esszenciális eleme volt az, hogy ilyenkor békén hagyták.

Mindazonáltal nem volt teljesen veszélytelen a művelet, mert az ürülékszagot a ragadozók is kiszagolják. Kopaszék esetében ez elsősorban a párducokat jelentette, akik nem egy barlanglakót ragadtak már el, miközben azok a szükségüket végezték. A bokrok között emellett a kígyókra is figyelni kellett a melegebb évszakokban, bár ezek száma drasztikusan visszaesett, mióta egy elhúzódó éhezés rávezette a törzset a kígyófogás biztonságos módozatainak kidolgozására.

A kígyó könnyű zsákmánynak számított, még az asszonyok is hoztak haza néha. Marás igen ritkán történt, az is általában akkor, amikor más állatra vadásztak. A párducok nehezebb ellenfélnek bizonyultak, ellenben rendelkeztek bundával, amely megszerzése elég motivációt jelentett a vadászoknak ahhoz, hogy csapatban, rendszerint csapdát felállítva tőrbe csalják a lokális csúcsragadozót. Az utolsó ilyen vadászat két éve volt, Kopasz  pedig büszkén mutogatta azóta is az állat karmaiból készült nyakláncát, mellyel az alfahím honorálta az állat elejtésében nyújtott segítségét.

Szóval Kopasz kényelmesen elhelyezkedett a villás ágon, és miközben megszabadult a beleiben felhalmozódott salakanyagtól, mélyen a gondolataiba mélyedt. Először is, mint mindig, azon merengett, hogy merre is kellene zsákmány után nézni, majd arra gondolt, hogy ideje lenne megnéznie a csipkebogyóbokrot a rét szélén. Ez a gondolat persze nem volt véletlen. Kopaszék ösztönlények voltak, és ha a testük jelzett, akkor reagáltak rá. Márpedig Kopasz teste vitaminhiány jelzett, ami esetében úgy realizálódott, hogy nem kívánta a húst, ellenben a csipkebogyó fanyar ízét annál inkább. Mire felnőtt, megtanulta, hogy ezeket a jelzéseket nem szabad félvállról venni, mert fájni fog tőle az ínye, azt meg ki nem állhatta. 

Aztán arra gondolt, hogy milyen kellemesen süt a nap, és ebből bizony hamarosan hóolvadás lesz, ami jó is meg rossz is. Jó, mert az állandó fázás és füst, ami meghatározó alapélmény volt a barlangban - véget ér. Viszont rossz a sár miatt, mert nem lehet majd vadászni. És rossz az árvíz miatt is, ami itt a hegyek között egész kellemetlen tud lenni. 

Miközben ezt így végiggondolta, ki is jött, aminek ki kellett jönnie, úgyhogy lekászálódott az ágról, és bal kezével belemarkolt a hóba, hogy kicsit letisztogassa magát. Nem félt a hidegtől, mert csak egy pillanatig tartott, az ürülék szaga viszont egész nap kerülgetné, ha nem gondoskodna róla. Aztán vidám megkönnyebbült léptekkel elindult a rét felé. Útközben összefutott Tollasbabával, aki a porontyát hozta ki egy kicsit levegőzni, de leginkább azért, mert a férfiak már nem bírták a gyerek sírását. Tollasbaba nem volt különösebben megbecsült tagja a törzsnek, mert árva gyerekként nőtt fel. Az anyját párduc ragadta el tizenkét éve, és Tollasbaba azóta csak könyörületből kapott enni, mivel nem volt pártfogója. Most, hogy gyereke született, kissé több megbecsülést kapott, de se róla se a gyerekről nem gondoskodott egyik hím sem igazán. Továbbra sem tartozott senkihez. Így aztán az öltözéke is igencsak szellős volt, hasonlóképpen a gyereké. 

Sántakezű, ha éppen volt rá érkezése, akkor megparancsolta a törzsnek, hogy gondoskodjanak róla, de az öreg varázsló nem figyelt oda sokat az asszonyra. Kopasz sem törődött különösebben vele, pedig a gyerek apja akár ő is lehetett. Most azonban, hogy Tollasbaba egyedül volt a gyerekkel, nem tudott mással foglalkozni. Amikor az ránézett, Kopaszban megindult valami, és odakaffantott az asszonynak.

- Miért nem mész be? Megfázik a gyerek!

- Nem mehetek. Azt mondták nem bírnak megmaradni a gyereksírástól.

Kopasz vállat vont, és tovább kutyagolt. Aztán egyszercsak eszébe jutott, hogy ha húst nem is tud szerezni az asszonynak, meg a gyerekének, de csipkebogyóból van elég.

Visszafordult hát.

- Bogyót fogok enni. Velem jöhetsz.

Tollasbaba arca felderült, és egyből elindult Kopasz után. A gyerek viszont továbbra is üvöltött, és ez Kopaszt kifejezetten idegesítette. Már kezdte megbánni, hogy magával hívta Tollast, amikor kiértek a rétre, a gyerek pedig hirtelen elhallgatott. Hátranézett, és látta, hogy az asszony és a gyerek is kék a hidegtől. A ruháját nem akarta nekik adni, viszont a tűzgyújtó felszerelése nála volt.

- Eriggy, hozzál száraz gallyakat. - utasította az asszonyt, aki a hátára helyezte át a gyereket, és bement a fák közé. Kopasz ezalatt árvalányhajat tépkedett a mező egy naposabb részén, majd egy nyírfához ment, és elkezdte lehántani a kérgét. Amikor összeszedett egy marokra valót, tört még mellé némi száraz vékony fenyőgallyat, majd rátelepedett egy kidőlt fa törzsére, amely hómentes volt.

Szerencséjük volt, nem fújt a szél, így jó eséllyel sikerül a tűzgyújtás. Elővette a zsinegkészletéből az egyik vékonyabb őzlábideg darabot, és egy íj alakban meghajlított ág két végére kötötte. A tűzgyújtó keményfa botot egy csavarintással behurkolta a megfeszült idegbe, majd ráillesztette a puhafa tűzgyújtó talpra, és az íjjal, mint valami hegedűvonóval, elkezdte ide-oda forgatni.

Csak hárman voltak a törzsből, akik tüzet tudtak gyújtani. A Varázsló, a tanítványa Ragyás, és ő maga Kopasz. Valaha úgy nézett ki, hogy ő lesz Sántakéz tanítványa, de aztán kiderült, hogy Kopasz jobban szeret vadászni, mint növényeket keresgélni, meg az öregre figyelni. Mindazonáltal elég sok ragadt rá az alatt a rövid idő alatt, amíg az öregnek szolgált, és ez a későbbiekben előnyére vált a többiekkel szemben.

A gyorsan pörgő keményfa bot aljánál hirtelen füst tört elő, és Kopasz odatolta az árvalányhajat, ami kisvártatva parázslani kezdett. Pár fújás után lángok törtek elő belőle, s Kopasz az egészet beborította vékony ágakkal. Amikor azokra is átterjedt a láng, a vastagabb fadarabok következtek, s a tűz nemsokára kellemes meleget kezdett árasztani.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://novemberbenmeghalvalaki.blog.hu/api/trackback/id/tr142583001

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása